#Törökország




Erdogan kapott egy pofont a török bíróságtól

Megerősítette a török legfelsőbb közigazgatási bíróság, hogy törvénysértő módon épült természetvédelmi területen az 1150 szobás török elnöki palota – közölte kedden az ankarai építészkamara és több török lap.





Megint nekifog a békülésnek Ciprus két fele

Újrakezdődtek pénteken a hét hónappal ezelőtt félbeszakadt béketárgyalások a ciprusi görög és török vezetők között. Ciprust 1974-ben egy görög puccskísérletet követő török invázió szakította ketté.



Beszól a török nagykövetség a veszprémi örmény emlékműre

Az emlékműveknek "a gyűlölet éltetése és az ellentéteken alapuló ellenséges érzület megfogalmazása helyett" a barátság talaján kellene állniuk a török nagykövetség szerint. A "népirtás" egy jogi terminus, az 1915-ös események tekintetében pedig nincs konszenzus ezzel kapcsolatban – írták.




ENSZ: még idén 800 ezren menekülhetnek el Szíriából

Az év végéig még körülbelül 800 ezren hagyhatják el Szíriát, így a szomszédos Törökországban akár a 2,5 milliót is elérheti majd a menekültek száma – hívta fel a figyelmet az ENSZ Fejlesztési Programjának vezetője, akit a Hürriyet Daily News című angol nyelvű török napilap idézett hétfői számában.







Brit papa, mama, gyerekek, mind elindultak az Iszlám Államhoz

Asif Malikot és párját, Sara Kirant négy pici gyermekükkel együtt vették őrizetbe a török rendőrök Ankarában. A családról a török hatóságok azt feltételezik, hogy Szíriába tartottak, hogy ott az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges szervezethez csatlakozzanak. Mindannyian brit állampolgárok.