Áder Törökországban ünnepelte március 15-ét
Az isztambuli főkonzulátuson ünnepelte március 15-ét Áder János, aki négynapos törökországi látogatáson vesz részt.
Az isztambuli főkonzulátuson ünnepelte március 15-ét Áder János, aki négynapos törökországi látogatáson vesz részt.
MTI
Törökország azt reméli, hogy Magyarország török építő cégeket is bevon a 2020-ig uniós forrásból megvalósuló autópálya-építésekbe - közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök, miután találkozott Áder János köztársasági elnökkel Ankarában.
MTI
Magyarország abban érdekelt, hogy a gáz Görögországon, Macedónián és Szerbián keresztül érje el Magyarországot – mondta a magyar államfő, amikor találkozott a török kormányfővel Ankarában.
MTI
Ravasz diplomáciai rókákat akar látni a miniszterelnök a magyar diplomáciai végvárakon, akik egyben simulékonyak, mint a kígyók – Orbán Viktor nagyköveteknek tartott beszédje bújtatott bírálat, kormányzásának himnusza és pár önellentmondás elegyévé lett. Meg egy kis csúsztatás is belefért.
Dercsényi Dávid
Ingyenes, de korlátozott internet-hozzáférést biztosít a szegény családoknak Törökország.
MTI
A köztársasági elnök feleségével együtt négy napra Törökországba utazik, ahol találkozik Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnökkel, Ahmet Davutoglu miniszterelnökkel és Cemil Cicekkel, a Török Nagy Nemzetgyűlés házelnökével.
MTI
Nem sok meghökkentőbb dolog van annál, mint amikor a semmiből egy autó vágódik be egy épületbe. Láthattunk már ilyen esetekről készült videókat, nem is egyszer, most pedig itt az újabb, egyenesen Törökországból…
hvg.hu
A keleti partnerség és az Európai Unió bővítésének felgyorsításáért kampányolt Szijjártó Péter az EU külügyminisztereinek informális találkozóján szombaton Rigában. A külügyminiszter Magyarországnak az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcban való részvételéről is tárgyalt, a misszió akár már májusban indulhat. Ehhez állítólag összejöhet a kétharmados támogatás, az Együtt ugyanis nyitott a katonai szerepvállalásra. A külügyminiszter erről kedden egyeztetne a parlamenti pártokkal, az Együtt viszont ide nem megy el.
MTI
Az iszlám megsértése miatt egy ankarai bíróság elrendelte a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap honlapjának blokkolását Törökországban - jelentette pénteken a helyi média.
MTI
Törökország közvetlenül nem fog részt venni Irakban az Iszlám Állam (IÁ) elleni harcban, de támogatja a bagdadi vezetés offenzíváját - jelentette ki Ahmet Davutoglu török kormányfő.
MTI
Az elemzők által várt 0,75 százalékkal szemben 0,71 százalékos volt a február havi infláció Törökországban, éves összevetésben pedig 7,55 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - adta hírül kedden az ország statisztikai hivatala.
MTI
Őrizetbe vették Törökországban az egyik legismertebb ellenzéki újságírót bűnszövetkezet létrehozásának gyanújával - jelentette hétfőn a helyi média.
MTI
Egy harmadik, gigantikus Boszporusz-alagút építését jelentette be pénteken Isztambulban Ahmet Davutoglu török miniszterelnök egy konferencián.
MTI
Őrizetbe vettek pénteken a török hatóságok egy öngyilkos merénylettel fenyegetőző férfit az Egyesült Államok isztambuli nagykövetségénél - adta hírül a DHA török hírügynökség.
MTI
Merve Büyüksarac, a Miss Turkey szépségverseny 2006-os győztese két év börtönnel néz szembe, amiért a közösségi médiában kritizálta Recep Tayyip Erdogan török elnököt - jelentette be a modell ügyvédje szerdán.
MTI
54 gyanúsított letartóztatását rendelte el a török igazságszolgáltatás szerdán magas rangú kormányzati tisztségviselők állítólagos illegális lehallgatása ügyében.
MTI
Lezuhant két katonai felderítő repülőgép kedd este Törökország középső részén, négy pilótájuk szörnyethalt – közölte a hadsereg.
MTI
Több terv is az asztalon van az új, Törökországból érkező gázvezetékkel kapcsolatban, a törökök pedig nyitottan állnak a kérdéshez, de még nem döntöttek. Orbán finomított az illiberális demokráciával kapcsolatos megjegyzésén, de szerinte abban kell lemásolni a törököket, hogy hogyan állnak a családokhoz.
hvg.hu
Megkezdődött a magyar-török kormányzati csúcstalálkozó, jelenleg a török gazdasági minisztert és a külügyminisztert fogadták Budapesten, majd a kormányfő tárgyal Orbán Viktor miniszterelnökkel.
MTI
Tömegesen utasítanak ki Törökországból a dzsihadistákhoz csatlakozni vágyó külföldieket.
MTI