A görög megoldásra vár a BÉT is
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 68,65 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 19 724,34 ponton zárt szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 68,65 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 19 724,34 ponton zárt szerdán.
MTI
Emelkedő indexekkel indult szerdán a kereskedés a New York-i értéktőzsdéken.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 162,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
MTI
Február elejéig ötszáz cég kérvényezte tőzsdei bevezetését a sanghaji és sencseni tőzsdéken, közülük háromszáz kaphatja meg az engedélyt idén.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 162,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 19 785,54 ponton állt, ami a legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 129,85 pontos, 0,66 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 32,21 ponttal alacsonyabb.
MTI
Emelkedő indexekkel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon, tükrözve a küszöbön álló görög hitelmegállapodásnak köszönhetően javuló befektetői hangulatot. A frankfurti Xetra DAX index 0,58 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,14 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,42 százalék nyereséggel kezdett.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,06 pontos emelkedéssel, 19 817,75 ponton nyitott szerdán. Ez a keddi záró értékéhez képest 0,82 százalékos erősödés.
MTI
A görög hitelmegállapodás közelgő aláírásnak köszönhetően világszerte javuló befektetői hangulatban az ázsiai részvényindexek is emelkedtek szerdán. Tokióban a tőzsde vezető részvényeinek árfolyamát követő Nikkei225 index 98,07 ponttal, 1,10 százalékkal 9015,59 pontra, a tőzsde első szekcióján jegyzett összes részvény árfolyamát követő Topix index pedig 9,57 ponttal, 1,24 százalékkal 782,34 pontra emelkedett. A Nikkei index három hónapja első alkalommal fejezte be a kereskedést 9000 pont felett.
MTI
Szerény nyereséget mutattak a New York-i értéktőzsdék vezető mutatói a keddi kereskedés vége előtt körülbelül két órával. Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,31 százalékos emelkedéssel 12 884,63 ponton állt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,14 százalékkal 2906,07 pontra nőtt, míg az S&P 500-as mutató 0,24 százalékkal 1347,42 pontra erősödött.
MTI
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden is gyengén, vegyesen alakultak, bár a visszaesés továbbra sem jelentős.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 50,95 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 19 581,81 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 319,07 pontos, 1,60 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 370,02 ponttal alacsonyabb.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50,95 pontos emelkedéssel, 19 951,83 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,26 százalékkal erősödött.
MTI
Vegyesen alakultak Ázsiában a vezető tőzsdemutatók kedden, a befektetőket itt is elsősorban a görögországi adósságrendezéssel kapcsolatos fejlemények befolyásolják.
MTI
Csökkenéssel kezdhetik a kereskedést a vezető európai tőzsdeindexek kedden. A svájci UBS bank és az ArcelorMittal acélipari óriás vártnál gyengébb teljesítménye felerősítette az euróövezeti recessziótól való félelmet a befektetőkben.
MTI
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn enyhe lejtőn haladtak, négynapi erős javulás után.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,20 pontos, 1,20 százalékos emelkedéssel 19.900,88 ponton zárt hétfőn.
MTI
Csökkenéssel kezdték a hétfői kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 24,50 pontos nyitás után tovább csökkent hétfőn délelőtt. A BUX 11.30 órakor 19 619,78 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 45,90 pontos, 0,23 százalékos csökkenés, a hétfői nyitásnál 21,40 ponttal alacsonyabb.
MTI
Estek hétfő délelőtt az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a befektetők az elmúlt kereskedési napok erősödése után, illetve a görög adósságleírásról szóló tárgyalások nehézségei miatt egyelőre kivárnak.
unknown
Az FHB Jelzálogbank 100 millió forint jelzáloglevelet visz a tőzsdére.
MTI