Esett a héten a BÉT
Negatív korrekcióval zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a vezető papírok gyengültek az elmúlt héten.
Negatív korrekcióval zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a vezető papírok gyengültek az elmúlt héten.
MTI
Mínuszban voltak a vezető New York-i tőzsdemutatók a pénteki kereskedés leállítása előtt körülbelül két órával, bár a napközben elszenvedett veszteségeket a mutatók részben ledolgozták.
MTI
A nyugat-európai értéktőzsdék lejtőre kerültek pénteken a második görög mentőprogram körüli huzavona legújabb fordulata miatt.
MTI
Gyengülő indexekkel indult pénteken a kereskedés az amerikai értékpapír piacokon. New Yorkban a DJIA-30 index 0,40 százalék, a S&P-500 index 0,50 százalék, a Nasdaq Composite index pedig 0,88 százalék veszteséget mutatott a kereskedés első percében.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 220,48 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 913,82 ponton állt, ami a csütörtöki záró értékéhez képest 539,89 pontos, 2,78 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál 319,41 ponttal alacsonyabb.
MTI
Nyolc éve, hogy a Vendégségben Miskolcon programsorozatból kinőve önállósította magát a Miskolci Kocsonyafesztivál. Az idén február 24-26. között is számíthatnak több tízezer érdeklődőre, de előbb tőzsdére viszik a kocsonyát.
hvg.hu
Estek péntek délelőtt az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek azt követően, hogy eredmény nélkül zárult csütörtök este az euróövezeti gazdasági és pénzügyminiszterek brüsszeli találkozója.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,48 pontos csökkenéssel, 19 233,23 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 1,13 százalékkal gyengült.
MTI
Vegyesen zárták a pénteki kereskedést a legfontosabb ázsiai részvénypiacok, miután a befektetőket némi óvatosságra intette, hogy eredménytelenül zárult az euróövezeti gazdasági és pénzügyminiszterek találkozója.
MTI
Csökkenéssel kezdhetik a pénteki kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek azt követően, hogy sikertelenül zárt csütörtökön az euróövezeti gazdasági és pénzügyminiszterek találkozója.
MTI
Erősödtek a vezető New York-i tőzsdemutatók a csütörtöki kereskedés leállítása előtt mintegy két órával.
MTI
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön emelkedéssel fejezték be a kereskedést, mindenekelőtt az új görög mentőcsomaggal kapcsolatos várakozásokra, valamint a kedvező amerikai munkanélküliségi adatokra.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 270,63 pontos, 1,37 százalékos csökkenéssel, 19 453,71 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 17,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 112,23 pontos nyitás után gyengült csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 19 520,69 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 203,65 pontos, 1,03 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 91,42 ponttal alacsonyabb.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 112,23 pontos nyitás után tovább csökkent csütörtökön délelőtt.
MTI
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék az előrejelzéseket kissé meghaladó emelkedéssel kezdték a kereskedést csütörtökön.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 112,23 pontos csökkenéssel, 19.612,11 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,57 százalékkal gyengült.
MTI
Kisebb, fél százalék alatti elmozdulásokkal zártak szerdán a New York-i értéktőzsde vezető mutatói.
MTI
Vegyesen álltak a New York-i értéktőzsdék vezető mutatói a szerdai kereskedés leállítása előtt mintegy két órával.
MTI
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán ismét vegyesen teljesítettek, mínuszban zártak.
MTI