Emelkedett a BUX kora délutánig
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 74,44 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 74,44 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 74,44 pontos nyitás után tovább emelkedett szerdán délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 19 060 ponton állt, ami a keddi záró értékéhez képest 168,93 pontos, 0,89 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 94,49 ponttal magasabb.
MTI
A vezető nyugat-európai értéktőzsdék az előrejelzéseket túlszárnyaló emelkedéssel kezdték a kereskedést szerdán. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,67 százalékos növekedéssel nyitott, a frankfurti DAX-30 0,37 százalékkal javult, a párizsi CAC-40 1,01 százalékkal haladta meg nyitás után a keddi záróértékét.
MTI
A tokiói értéktőzsde fő mutatója második napja emelkedett szerdán. Tovább tart az amerikai kilátásokra alapozott optimizmus, annak ellenére, hogy gyengébben teljesített a vártnál azon japán cégek 63 százaléka, amelyek már közölték eredményeiket.
MTI
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden kissé javultak, kétnapi visszaesés után. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,70 százalékos előrelépéssel 1037,62 ponton zárt, 3,62 százalékkal az év végi értéke fölött. A múlt évben 10,72 százalékkal gyengült.
MTI
Erősödéssel kezdték a keddi kereskedést a legfontosabb Wall Street-i tőzsdeindexek. A DJIA 0,47 százalékos, az S&P 500 0,51 százalékos, míg a Nasdaq Composite mutató 0,46 százalékos pluszban állt a nyitás utáni percben.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 126,05 pontos nyitás után az előző napi záró értéke alá csökkent kedden kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 19 026,17 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 46,60 pontos, 0,24 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 172,65 ponttal alacsonyabb.
MTI
A magyar ügyészségi döntés - amely szerint nem történt bűncselekmény a Mol-INA-ügyben - nem érinti a Horvátországban Hernádi Zsolt ellen továbbra is folyó vizsgálatot - közölte honlapján a horvát államügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodája (USKOK).
MTI
Pozitív tartományban álltak kedd délelőtt az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután az euróövezeti válságkezelés fejleményei jó kedvre derítették a kereskedőket.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 126,05 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 126,05 pontos emelkedéssel, 19198,82 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,66 százalékkal erősödött.
MTI
Veszteségen álltak a New York-i értéktőzsdék vezető mutatói a hétfői kereskedés leállítása előtt körülbelül két órával.
MTI
A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn második napja gyengültek.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 213,38 pontos, 1,11 százalékos csökkenéssel, 19.072,77 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,4 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
MTI
Gyengülő indexekkel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon a görög adósság átalakításáról szóló tárgyalások elhúzódása és a piaci nyugtalanság miatt. A kereskedés elején a DJIA-30 index 0,83 százalék, a S&P-500 index 0,83 százalék, a Nasdaq Composite index 0,95 százalék veszteségben állt.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 190,72 pontos nyitás után továbbra is veszteségben volt hétfőn kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 19 119,45 ponton állt, ami a pénteki záró értékéhez képest 166,70 pontos, 0,86 százalékos csökkenés, a hétfői nyitásnál 24,02 ponttal magasabb.
MTI
Február elsején várhatóan benyújtja az amerikai tőzsdefelügyelethez a Facebook az első nyilvános kibocsátáshoz szükséges dokumentumokat. A részvénykibocsátás tízmilliárd dolláros nagyságrendű lesz a várakozások szerint, a cég piaci kapitalizációja pedig 75 és 100 millió dollár között mozog.
hvg.hu
Az egy évvel korábbi 463 millió euró nettó nyereséget követően 162 millió euró nettó veszteséget könyvelt el a múlt év negyedik negyedévében a holland elektronikai óriás, a Philips.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,72 pontos csökkenéssel, 19 095,43 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,99 százalékkal gyengült.
MTI
Vegyesen mozogtak a vezető New York-i tőzsdemutatók a kereskedés leállítása előtt közel egy órával pénteken.
MTI