#tőzsde


Semmi jóra nem lehet számítani kedden a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,82 pontos csökkenéssel, 16.281,78 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,08 százalékkal gyengült. Elemzők szerint a rossz nemzetközi hangulat miatt folytatódhat az esés.


Folytatódhat a gyengülés az európai tőzsdéken

Kedden is folytatódhat a hétfőn ismét megindult gyengülés az európai tőzsdéken. A piacokat erősen nyomasztja, hogy a Standard & Poor's váratlanul leértékelte Olaszország szuverén adósbesorolását akkor, amikor a befektetők éppen elég idegesek a görögországi adósságprobléma rendezetlensége miatt.


Gyengülés a New York-i tőzsdén zárás előtt két órával

Egy százalékot meghaladó mínuszt jeleztek a New York-i értéktőzsde vezető mutatói a hétfői kereskedés leállítása előtt mintegy két órával, miután a görög államcsődtől való félelem miatt a befektetők megkezdték kockázatos befektetéseik eladását, ami véget vetett a Wall Street öt napig tartó emelkedésének.


Megijedtek a nyugat-európai tőzsdék

A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn visszatértek a lejtőre, négynapi javulás után. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,5 százalékos visszalépéssel kezdett, és előzetes adat szerint 2,14 százalékos napi csökkenéssel 917,75 ponton zárt, 18,18 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.








Matolcsy beszédére beszakadt a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 18,76 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel, 16 779,45 ponton zárt pénteken. A tőzsdeindex Matolcsy György délutáni bejelentései előtt még 16 900 pont fölött járt.








Erős tőzsdezárás Ázsiában

Ázsiában a görög euróövezeti tagság melletti szerdai német és francia kiállás, a görög államcsőd közvetlen veszélyének elhárulása bizakodóvá tette a befektetői hangulatot csütörtökön, megfelelő okot szolgáltatva a meggyengült árfolyamú részvények felvásárlásához.