Emelkednek az európai tőzsdék is
A várakozásoknak megfelelően emelkedéssel kezdték a keddi kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek.
A várakozásoknak megfelelően emelkedéssel kezdték a keddi kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 209,26 pontos emelkedéssel, 18.525,09 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 1,14 százalékkal erősödött.
MTI
A nemzetközi tendenciával összhangban kedden többnyire erősödtek a vezető ázsiai tőzsdemutatók, részben technikai korrekció miatt, illetve azért, mert az Egyesült Államokból kedvező adatok érkeztek a lakossági fogyasztásról. Növelte a részvényvásárlási kedvet az is, hogy Görögországban egyesül két nagybank.
MTI
Kedden folytatódhat az európai tőzsdeindexek erősödése az ázsiai és amerikai tendenciát követve. A befektetők örömmel nyugtázták két görög nagybank egyesülését, valamint az amerikai lakossági kiadások növekedéséről hétfőn ismertetett adatot.
MTI
Egy százalékot jóval meghaladó pluszt jeleztek a New York-i értéktőzsde vezető mutatói a hétfői kereskedés leállítása előtt mintegy két órával, miután két vezető görög bank bejelentett egyesülése azt jelzi, hogy Európa "dolgozik" pénzügyi gondjainak a megoldásán, miközben a júliusi amerikai lakossági kiadásnövekedés mérsékelte egy újabb recesszió kialakulásának a lehetőségét.
MTI
Vegyesen alakultak hétfőn a meghatározó ázsiai tőzsdék mutatói.
MTI
A piacok tizenhetedik hete bukdácsoltak a múlt héten, rövid megszakításokkal, és a jövő hét is nehéz lesz a nyugat-európai értéktőzsdék számára.
MTI
Viszonylag nyugodt hetet tudhat maga mögött a Budapesti Értéktőzsde, az előző hetek hektikus mozgásai lecsillapodtak, a múlt hét az amerikai jegybank-elnök pénteki beszéde előtti kivárás jegyében telt.
MTI
Minimális csökkenéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken, de a kereskedés első órájának végére már alaposan nőttek a veszteségek.
MTI
Az általános tőzsdei borúlátás közepette veszteséggel zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde vezető mutatói.
MTI
A shortolási tilalom meghosszabbítását tervezi négy euróövezeti ország, amelyek körülbelül két hete vezették be a rendelkezést - értesült az olasz Il Messaggero.
MTI
Emelkedtek a tőzsdeindexek a csütörtöki kereskedés indulásakor Amerikában.
MTI
Markáns irányjelzés nélkül, enyhe erősödéssel nyithatnak a legfontosabb nyugat-európai tőzsdék, a kereskedést a nap folyamán nyilvánosságra hozott adatok befolyásolhatják.
MTI
Leolvadtak a kezdeti pluszok a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken a kereskedés első órájának elteltével.
MTI
A világtendenciával ellentétben szerdán többnyire gyengültek a vezető ázsiai tőzsdemutatók, miután a Moody's Investors Service leminősítette Japán devizában és hazai valutában kibocsátott kormánykötvényeit a hatalmas költségvetési hiányra és az ország növekvő eladósodására hivatkozva.
MTI
Szerdán folytatódhat az európai tőzsdeindexek erősödése. A befektetők arra számítanak, hogy az amerikai Fed további mennyiségi enyhítést fog bejelenteni a héten.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 242,71 pontos nyitás után mérsékelte nyereségét kedden kora délutánig.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 242,71 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
MTI
Lendületesen erősödő nyitás után folytatták az emelkedést kedden az európai tőzsdeindexek.
MTI
Nyereséggel zártak a főbb ázsiai tőzsdék kedden a javuló amerikai indexektől és a kínai ipari beszerzési menedzser indextől kapott bátorításra az olcsóvá vált részvények iránt megindult felvásárlásnak köszönhetően.
MTI