Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Jelentős, egy százalékot jóval meghaladó csökkenéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken. Az első közel két órában a veszteség tovább emelkedett a délután nyilvánosságra kerülő augusztusi amerikai foglalkoztatási adat előtt.
Elemzők szerint, ha gyenge lesz a havi adat, akkor felerősödnek azok a félelmek, miszerint ismét recesszióba süllyedhet az amerikai gazdaság, és tovább gyengülhetnek a részvényárak.
Rontott a befektetői hangulaton Görögország is, miután Athén és a neki hitelező EU-IMF-EKB trojka szerint a balkáni ország nem tudja teljesíteni az idei évre vonatkozó államháztartási hiánycélt, ami miatt ismét felerősödhet a térség adósságválságával kapcsolatos aggodalom.
A londoni FTSE 100 1,1 százalék, a frankfurti DAX30 1,9 százalék, a párizsi CAC40 1,4 százalék mínuszban állt a kereskedés kezdetén. Közel két órával később a FTSE 1,8 százalékos, a DAX 2,63 százalékos, a CAC 2,33 százalékos veszteséget jelzett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.