Blikk: Csintalan Sándor vett cigit egy kamaszfiúnak
Fotósorozat jelent meg a Blikk szerdai számában arról, hogy Csintalan Sándor volt parlamenti képviselő cigarettát vásárol egy fiatalnak, akit amúgy a trafikban nem szabadna kiszolgálni.
Fotósorozat jelent meg a Blikk szerdai számában arról, hogy Csintalan Sándor volt parlamenti képviselő cigarettát vásárol egy fiatalnak, akit amúgy a trafikban nem szabadna kiszolgálni.
Az új trafikosok hozzávetőleg 80 százaléka nyitotta meg dohányárudáját a július 1-jei határidőig, a többiek 15 napos haladékot kaptak a nyitásra - közölte a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., amely a Magyar Posta Zrt. segítségével ellenőrizte az új dohányüzleteket.
A baloldal ugyan napirenden akarja tartani a tarfikügyet, de ahogy minden településen rendeződik az árusítás, lecsillapodnak majd a kedélyek – mondta az MR1-Kossuth Rádió műsorában Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője. Szerinte hetek kérdése, hogy az ügy elüljön.
Egész éjjel adhatnak el alkoholt a Nemzeti Dohányboltokban – írja a Szuperblog egy bejegyzésre hivatkozva.
Mind az öt trafik megnyitása komoly erőfeszítéssel járt – mondta a Blikknek az exmegasztáros Palcsó Tamás, aki a nagy vihart kavart trafikpályázaton a maximálisan kiadható öt nemzeti dohánybolt üzemeltetésére nyert engedélyt.
Nem az egészségvédelemről szól a dohánytörvény, legalább is Sárváron: a helyi tüdőgondozó körül három trafik is nyílik, az egyik pont mellette – erre hívta fel a figyelmet a Vas megyei LMP.
A dohányboltok allokációja szerint sem nevezhető sikersztorinak a nemzeti trafikmutyi, vannak trafikközpontok, ahol pár tíz vagy száz méteren belül 4-8 dohányáruda is működne, máshol meg méretes fehér foltok alakultak ki.
Hatvan régi trafikos kapott méltányossági alapon átmeneti, december 31-ig szóló fennmaradási engedélyt eddig – írja a keddi Népszabadság Gyulay Zsoltra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi (NDN) Zrt. vezetőjére hivatkozva.
A trafikok felkutatására használható a Hol egy trafik? nevű alkalmazás, ami weben és androidos készülékeken már elérhető, iPhone-okra pedig hamarosan érkezik. Előnye, hogy a felhasználók maguk is hozzáadhatnak új cigilelőhelyeket.
Az óvoda bejárata mellett nyílt nemzeti dohánybolt Szigetváron. Számos településen lesz trafik iskolák mellett is.
Ideiglenes dohányárusítás lesz azokon a területeken, ahol eredménytelen volt a pályázat, de hogy melyik boltos árulhat cigarettát, azt a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. dönti el. Az ideiglenes trafikos maximum egy évre tervezhet.
A hivatalos térképnél sokkal nagyobb segítség mától a dohányosoknak a Trafikvadász névre hallgató szolgáltatás, amely hatékonyabban segít megtalálni a trafikokat. Böngészőben is rákereshetünk a dohányboltokra, de van mobilos alkalmazás is, ami el is navigál a cigarettáig.
Több mint 5000 nemzeti dohánybolt nyílik meg, július 15-től pedig már csak ezekben lehet dohányárut kapni Magyarországon.
Az államilag einstandolt boltok volt tulajdonosain túl a vásárlók többségét is szíven üti kedvenc trafikjának váratlan temetése. Halottról jót, vagy semmit-alapon elmélkedtünk a klasszikus nikotindílerek hőskoráról és annak elmúlásra ítélt bájáról.
Július közepén országos vizsgálatsorozat indul a dohánykereskedelem ellenőrzésére – tudta meg a Magyar Nemzet az adóhatóságtól. A korábban cigarettát árusító boltokat, kocsmákat, szórakozóhelyeket is érintő ellenőrzések július 15-e után kezdődnek.
A megkérdezettek 68 százaléka szerint "a kormány elsősorban politikai szempontok alapján döntött, és többnyire a Fideszhez kötődő személyek kaptak trafiknyitási jogot" - közölte a Medián csütörtökön. A közvélemény-kutatás szerint a kormánypárt támogatóinak 51 százaléka elutasítja a "trafikügy intézését".
Sok trafikos nem tudott és nem is akart ellenállni a multik és hazai láncok csábításának, így náluk nyitja meg a dohányboltját – számol be róla a Világgazdaság.
Folyamatosan lyukra futnak "leleplezéseikkel" a Continental Dohányipari Zrt. trafikmutyis tevékenységét bemutató sajtóorgánumok – sugallja a a társaság közleménye. A cég ugyanakkor nem cáfolja, hogy egy sor munkatársa nyert, de azt is közzéteszi, hogy még több meg nem. A társaság a közleményben hitet tett a tisztességtelen gyakorlat elleni küzdelem mellett, és a multikkal vívott harc élére állt, önmagát a koncessziótulajdonosok védelmezőjeként feltüntetve.
A Fidesz szóvivője, Zsigó Róbert reméli, hogy az új trafikhálózat fennakadások nélkül meg tudja kezdeni működését. Azt viszont egyértelműen állította sajtótájékoztatóján, hogy Magyarországgal szemben semmilyen eljárás elindítása sem igazságos.
Eddig az 5400 trafiknyertesből csak 3021 kapta meg az engedélyt, így a következő hetekben a dohányosoknak komoly problémát jelenthet majd cigarettához jutni – tudta meg a Népszabadság. A lap szerint számos olyan városrész vagy terület lesz, ahol egyáltalán nem lehet majd cigarettához jutni.