Mitől lesz jobb a párkapcsolatunk? Például a hálától
Persze nem erőltetett udvariaskodásról van szó.
Persze nem erőltetett udvariaskodásról van szó.
Pulzus
Érdekes felfedezést tettek amerikai kutatók: a teltségérzetben szerepe lehet az ízérzékelésben részt vevő sejtekből érkező jeleknek is, nem csak azoknak, amelyek a belekből erednek.
hvg.hu
A viszketés kellemetlen érzését mindenki átélte már, de valószínűleg csak kevesen gondoltak arra, hogy miért is sújt bennünket ez a kellemetlen, elhárításra ösztönző érzés. Amerikai kutatók végre megtalálták a szabad szemmel láthatatlan bűnöst.
hvg.hu
Japán tudósok azt vizsgálták, mikor a legvalószínűbb a fertőzés kockázata, ha egy beteg ember mellett megyünk el.
hvg.hu
Bizonyára sokan hallották már a jótanácsot: megfázáskor, influenza esetén „életmentő” lehet egy jó tyúkhúsleves. Ez a gyógymód generációról generációra terjed, de vajon tényleg van tudományos alapja?
hvg.hu
Hatástanulmányok és előzetes egyeztetések nélkül tervez egyszemélyi vezetést és egy „vállalatirányítási rendszert" bevezetni a kormány az akadémiai kutatóhálózatnál – állítja öt egyetemi szerveződés és két szakszervezet, amelyek a törvényjavaslat elutasítását kérik.
hvg.hu
Gyakran halljuk, mennyire fontos az egészséges, változatos étrend, ez azonban most tudományos megerősítést is kapott – méghozzá valóban biztató eredményekkel.
hvg.hu
Az A23a kódjelű jéghegy 1986 óta nem mozdult el a helyéről, most azonban úgy tűnik, valaminek sikerült kimozdítania a holtpontról. És ez nagyon nem jó hír.
hvg.hu
Asztali gépen is fut, és egy perc alatt képes időjárás-előrejelzést készíteni a Google DeepMind új tanuló algoritmusa.
hvg.hu
Oxfordi kutatók szerint a mesterséges intelligencia gyakran hajlamos arra, hogy hamis információkat hitelesként tálaljon. Ez komoly problémát jelenthet a tudomány számára.
hvg.hu
A jelek szerint még az erősebb, 10 000 ppm aktív klórtartalmú fertőtlenítőszerek sem képesek legyőzni a Clostridium difficile nevű szuperbaktériumot, amely halálos kimenetelű fertőzést okozhat az idős vagy legyengült immunrendszerű embereknél – márpedig belőlük a kórházakban elég sok van.
hvg.hu
A Föld körül keringő műholdak egyre növekvő száma miatt űrbalesetek veszélyére figyelmeztet az Európai Űrügynökség (ESA), mely egy igen érdekes megoldási javaslattal is előállt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Sem a vizsgált férfi, sem az orvosok nem tudták megmondani, miként kerülhetett a 63 éves páciens vastagbelébe az a légy, amire egy tükrözés során bukkantak rá.
hvg.hu
A Saggitarius C nevű csillagkeletkezési terület csupán 300 fényévre van a Tejútrendszer középpontjában található szupermasszív fekete lyuktól. Az arról készült felvétel a csillagok születését is segít jobban megérteni.
hvg.hu
Barcelonai kutatók számítása szerint a 2022-es európai hőhullám rengeteg halálos áldozattal járt, a globális felmelegedés fokozódása miatt pedig még rosszabb nyarakra kell felkészülnünk.
hvg.hu
A hőmérsékleti inverziónak köszönhetően észlelhették, és lőhették ki a távoli Moszkva cirkálót az ukránok – erre jutottak svéd radarszakértők és meteorológusok.
hvg.hu
Többségében éjszakai életmódot folytatnak az újonnan felfedezett pókok, melyek hálót sem szőnek – több évtizedbe telt az összes példány leírása.
hvg.hu
A légköri folyamatok eredményeként a Mars légkörében oxigénatomok álltak össze oxigénmolekulákká, aminek eredményeként időnként zöld fényben ragyog az éjszakai égbolt. Nemrég sikerült megörökíteni is.
hvg.hu
A Missouri Egyetem kutatói szerint ha két földmozgás egy bizonyos távolságon belül van egymástól, akkor tekinthető egyik a másik utórengésének. Ezzel a módszerrel érdekes eredményt hozott az észak-amerikai földrengések vizsgálata.
hvg.hu
Egy friss kutatás szerint a kórházi köpenyek és felületek tisztítására jelenleg használt egyik alapvető klóros fertőtlenítőszer nem pusztítja el az antibiotikumokkal összefüggő megbetegedések leggyakoribb okozóját az egészségügyi intézményekben.
hvg.hu