Irak több városában szunniták ezrei tüntettek pénteken a síita többaégű kormány ellen, amely szerintük hátrányos helyzetbe hozza a felekezetüket. A tiltakozók politikai reformokat és az ártatlanul fogva tartottak szabadon engedését követelték.
A kóbor kutyák a tüntető emberek legjobb barátai - Chilében. Felfogják valamelyest a "vízágyútüzet", megugatják a rendőröket, néha meg is harapják őket, pofájukkal felkapják a könnygázgránátokat és elszaladnak velük.
Megtiltotta a rendőrség a tüntetéseket az indiai főváros központjában vasárnap, miután előző nap összetűzések voltak a rendőrség és tiltakozók egy jelentős csoportja között. Utóbbiak halált követeltek egy diáklány csoportos megerőszakolóira.
A Szabadság Párt tüntetőit az bántotta, hogy a döntéshozók át akarják keresztelni a város néhány utcáját, köztük az Állatkert utat Vörös Hadsereg útjára.
Egy bécsi közparkból bevonult egy templomba és ott folytatja figyelemfelkeltő megmozdulását a menedékkérők egy csoportja, az ausztriai belügyminisztériummal való tárgyalásokat követelve.
A 23 éves orvostanhallgatót vasárnap este Újdelhiben egy autóbuszon bántalmazta, majd megerőszakolta hat férfi, köztük a buszsofőr, miután 28 éves mérnök-informatikus barátját megverték. A megerőszakolt diáklányt válságos állapotban szállították kórházba, az orvosok szerint súlyos belső sérülései vannak. A miatta összegyűlt tüntetőket vízágyúval zavarták el.
Nagy Dávid, a HÖOK elnöke és Balog Zoltán a Kossuth téren. Egész napos demonstrációt tartanak a hallgatói és diákszervezetek országszerte. A HÖOK a Parlament előtt várja a kormánydöntést a felsőoktatás átalakításáról, közben sztrájkot hirdettek több egyetemen is. A gimnazisták néma csenddel tiltakoznak, majd az Akadémia elé vonulnak.
Egész napos demonstrációt tartottak a hallgatói és diákszervezetek országszerte. Az Akadémia előtt több ezer diák tüntetett, ahonnan először a Margit hídhoz, majd a Lánchídra vonultak. Három diákot előállítottak, éjjel kettőre mindhármukat kiengedte a rendőrség, sokan meg is várták őket.
Nem sikerült nagy tömegeket mozgósítania Egyiptomban az ellenzéknek kedden a népszavazás alatt álló alkotmánytervezet bírálására: Kairóban az elnöki palota előtt az AFP hírügynökség újságírójának becslése szerint kétezren, a Tahrír téren néhány százan gyűltek össze a tömegtüntetésnek szánt rendezvényen.
Hétfő délután 17 órakor elkezdődött a demonstráció az Emmi Szalay utcai székháza előtt, melyet a Humán Platform szervezett. A tüntetéshez csatlakozott többek között a Hallgatói Hálózat (HaHa), a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), az Oktatói Hálózat és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is.
A Humán Platform által szervezett tüntetés után először a Szalay utcából a Kossuth térre, onnan a Margit híd felé vonultak a tüntetők, akik a Magyar Rádió előtt azt követelték, hogy élőben olvashassák be a követeléseiket. A Kossuth Rádió kilenc órás híreiben szerkesztve bemondták a hat pontot, a hallgatók viszont szó szerint akarták volna. A 10 órás hírek végén esett szó a tüntetésről, de azt mondták, nem kapták meg a HaHa pontjait, csak a Humán Platform 25 pontját. A hallgatók már a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tartanak késő éjszakába nyúló hallgatói fórumot, ahová meghívnák a kormányzat egy képviselőjét is.
Szabó Máté szerint jogilag problémás, hogy közterület-használati engedély birtokában egy rendezvény szervezője magánterületként tekinthet a rendezvény helyszínére, ahol korlátozott a rendőrség intézkedési lehetősége. Az ilyen esetek egyértelmű szabályozása érdekében az ombudsman a belügyminiszterhez, valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez fordult – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn az MTI-vel.
Elhagyhatták a rendőrséget a szombati moszkvai megmozdulásról előállított ellenzéki vezetők, a rendfenntartók azonban továbbra is készenlétben maradtak az orosz főváros központjában.
Az orosz rohamrendőrség szombaton több embert, köztük legalább négy ismert ellenzékit állított elő egy nem engedélyezett moszkvai megmozdulásról, amelyet Vlagyimir Putyin elnök ellen szerveztek.