#tüntetés




Az MSZP is tüntet vasárnap Bayer Zsolt ellen

Az MSZP elnöksége elítéli, hogy a Fidesz még mindig nem határolódott el a párt tagjától, Bayer Zsolttól a Magyar Hírlapban megjelent cikke miatt, ezért képviselteti magát a vasárnapi tüntetésen, amelyet a Demokratikus Koalíció (DK) szervez a nagyobbik kormánypárt székháza elé.



Tüntetnek Bayer Zsolt Fideszből való kizárásáért

A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy hivatalból indítson eljárást Bayer Zsolt ellen a Magyar Hírlapban szombaton megjelent írása miatt. A párt emellett arra kéri a demokratikus ellenzéki pártokat, civil szervezeteket és egyházakat, hogy a DK kezdeményezésére vasárnap közösen tüntessenek azért, hogy Bayer Zsoltot kizárják a Fideszből.


Hat év börtönre ítélték az utcán randalírozó római tüntetőket

A 2011. októberi tömegtüntetés békésen indult, de a menetet a szélsőséges Black bloc mozgalom feketébe öltözött, arcukat eltakaró tagjai utcai háborúvá változtatták. Közel 500 szélsőséges tüntető több órán keresztül harcolt a rendőrséggel. Közülük hatot fejenként 6 év börtönre ítéltek első fokon.


"Fehér hullám" vonult át Madridon

Egészségügyi dolgozók ezrei tüntettek Madridban a kormány megszorításai miatt. A kormány hat nagy közkórház és 27 egészségügyi központ üzemeltetési jogának eladását vette tervbe.






A kóbor kutya a tüntető ember legjobb barátja

A kóbor kutyák a tüntető emberek legjobb barátai - Chilében. Felfogják valamelyest a "vízágyútüzet", megugatják a rendőröket, néha meg is harapják őket, pofájukkal felkapják a könnygázgránátokat és elszaladnak velük.








Csoportos nemi erőszak miatt tüntettek Indiában

A 23 éves orvostanhallgatót vasárnap este Újdelhiben egy autóbuszon bántalmazta, majd megerőszakolta hat férfi, köztük a buszsofőr, miután 28 éves mérnök-informatikus barátját megverték. A megerőszakolt diáklányt válságos állapotban szállították kórházba, az orvosok szerint súlyos belső sérülései vannak. A miatta összegyűlt tüntetőket vízágyúval zavarták el.