#tüntetés

Fotó: Nagy Dávid és Balog Zoltán a Kossuth téren

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke és Balog Zoltán a Kossuth téren. Egész napos demonstrációt tartanak a hallgatói és diákszervezetek országszerte. A HÖOK a Parlament előtt várja a kormánydöntést a felsőoktatás átalakításáról, közben sztrájkot hirdettek több egyetemen is. A gimnazisták néma csenddel tiltakoznak, majd az Akadémia elé vonulnak.



Hősként fogadták az előállított diákokat

Egész napos demonstrációt tartottak a hallgatói és diákszervezetek országszerte. Az Akadémia előtt több ezer diák tüntetett, ahonnan először a Margit hídhoz, majd a Lánchídra vonultak. Három diákot előállítottak, éjjel kettőre mindhármukat kiengedte a rendőrség, sokan meg is várták őket.


Kevés embert tudott mozgósítani mára az egyiptomi ellenzék

Nem sikerült nagy tömegeket mozgósítania Egyiptomban az ellenzéknek kedden a népszavazás alatt álló alkotmánytervezet bírálására: Kairóban az elnöki palota előtt az AFP hírügynökség újságírójának becslése szerint kétezren, a Tahrír téren néhány százan gyűltek össze a tömegtüntetésnek szánt rendezvényen.


Tüntetés: rengeteg a rendőr Hoffmann hivatalánál

Hétfő délután 17 órakor elkezdődött a demonstráció az Emmi Szalay utcai székháza előtt, melyet a Humán Platform szervezett. A tüntetéshez csatlakozott többek között a Hallgatói Hálózat (HaHa), a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), az Oktatói Hálózat és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is.



A Színművészetin fórumoznak a diákok – percről percre

A Humán Platform által szervezett tüntetés után először a Szalay utcából a Kossuth térre, onnan a Margit híd felé vonultak a tüntetők, akik a Magyar Rádió előtt azt követelték, hogy élőben olvashassák be a követeléseiket. A Kossuth Rádió kilenc órás híreiben szerkesztve bemondták a hat pontot, a hallgatók viszont szó szerint akarták volna. A 10 órás hírek végén esett szó a tüntetésről, de azt mondták, nem kapták meg a HaHa pontjait, csak a Humán Platform 25 pontját. A hallgatók már a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tartanak késő éjszakába nyúló hallgatói fórumot, ahová meghívnák a kormányzat egy képviselőjét is.


Hibát talált a tüntetések szervezésében az ombudsman

Szabó Máté szerint jogilag problémás, hogy közterület-használati engedély birtokában egy rendezvény szervezője magánterületként tekinthet a rendezvény helyszínére, ahol korlátozott a rendőrség intézkedési lehetősége. Az ilyen esetek egyértelmű szabályozása érdekében az ombudsman a belügyminiszterhez, valamint a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez fordult – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn az MTI-vel.





Tüntetők zavarták meg az MMA közgyűlését

Tiltakozók zavarták meg a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szombati közgyűlését, ahol többen egy transzparenst próbáltak kifeszíteni "Az MMA kirekesztő, a művészet szabad" felirattal. Fekete György szerint "egy aljas poltika" irányítja a tüntetőket. Korábban az MMA kilenc tagja levélben támadta a szervezet elnökét, Fekete Györgyöt. Az elnököt nem mondatták le a szombati nagygyűlésen, sőt felvázota terveit a Műcsarnokkal kapcsolatban: Nemzeti Szalonok, élő népművészet és egyéb társművészetek minden mennyiségben.


Bürokraták és internetezők fogtak össze a leniggerezett hot dogosért

Feldühödött szakszervezeti tüntetők heves niggerezés kíséretében szétverték a michigani politikusok kedvenc hot dogosának büféjét. Amerika összefogott, és egy onlájn adománygyűjtő oldalon pár nap alatt több tízezer dollárt dobtak össze a "hot dogos fickónak", aki elmondhatatlanul hálás, és mindenkit vár egy hot dogra.


A Jobbik nem égetett zászlót, de az izraeli-magyarokra még kíváncsi

A Jobbik nem vett részt azon a Külügyminisztérium előtti anticionista tüntetésen, amelyen Lenhardt Balázs független, korábban jobbikos országgyűlési képviselő elégetett egy izraeli zászlót - közölte a párt, amely arra továbbra is kíváncsi, hogy a parlamenti képviselők közül kik a kettős állampolgárok.


Gyurcsány megismételné az Opera előtti gigatüntetést

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szerint a demokratikus ellenzéki erőknek demonstrációt kellene hirdetniük 2013. január 2-ára az Operaház elé, ahol idén ezen a napon az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték civilek és ellenzékiek.



Ezrek tüntettek egy palesztin fiú temetésén

Több ezer palesztin tüntetett csütörtökön a megszállt Ciszjordánia Hebron nevű városában amiatt, hogy izraeli katonák előző nap agyonlőttek egy palesztin fiút, akinél - mint később kiderült, tévedésből - lőfegyvert véltek látni.



Műegyetemtől a Parlamentig - diákok a kormány ellen- Nagyítás-fotógaléria

Szerda délutánra a Műegyetem elé hirdetett meg demonstrációt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, később csatlakoztak hozzájuk a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai is. Ennek oka a kormány felsőoktatási keretszám-csökkentési tervezete, mely szerint a felvételt nyert fiatalok csupán 10-20 százaléka,közel 10480 hallgató részesülhetne teljeskörű állami támogatásban, a többi jelentkezőnek vállalnia kell a képzési költségek 50 százalékát, ami havonta tízezres összegeket is elérhet. A felvonuló diákok az Erzsébet hídhoz indultak, ahol később hatalmas dugót okoztak, majd az Astoria felé indulva elmentek a Nemzetgazdasági Minisztériumig, onnan pedig a Parlament elé. A Kossuth téren egy néhány száz főböl álló csoport az elzárt területre is eljutott, ahol a rendőrök útjukat állták.