Már csak szivattyúznak a tűzoltók
Országszerte már több mint ötszáz helyszínen fejezték már be a viharkárok felszámolását – közölték kedden délután az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól.
Országszerte már több mint ötszáz helyszínen fejezték már be a viharkárok felszámolását – közölték kedden délután az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól.
MTI
Hétfő este legtöbbször vízbetörés miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten: több budai utcában autókból kellett kimenteni az utasokat, de volt, ahol idős embereket kellett kihozni egy elárasztott lakásból. Több dologtól függ, mikor áll helyre az áramszolgáltatás a fővárosban.
MTI
MTI
hvg.hu
Harminckét helyszínen dolgoznak a tűzoltók Budapesten, de folyamatosan érkeznek a bejelentések a fővárost is elérő esőzések miatt a 105-ös segélyhívó számra – mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Kisdi Máté szerint főleg vizet kellett szivattyúzniuk a tűzoltóknak, a belvárosban jellemzően alagsori helyiségekbe, pincékbe folyt be sok eső.
MTI
Veszekedés után idős anyjára gyújtotta a konyhát egy nő Pécsen. Az idős asszonyt füstmérgezéssel kórházba vitték, lánya őrizetben van. A tűz által okozott károkat elnézve kész csoda, hogy a szomszédok el tudták oltani a lángokat a tűzoltók kiérkezése előtt.
hvg.hu
Több mint tíz település tűzoltói próbálják megfékezni a 40 hektáron lángoló tüzet, ami a 33-as főúton is rossz látási viszonyokat okoz - írtuk. Kora délutántól késő délutánig azonban 400 hektárra nőtt a tűzzel érintett terület - írták a katasztrófavédelem honlapján. A lángokat mindenesetre sikerült körülhatárolni.
MTI
MTI
hvg.hu
A nyolcadik emelet lángolt a pécsi Tildy Zoltán utca egyik panelházában. Az épület három felső szintje füsttel telítődött.
hvg.hu
Csak korlátozottan lesz lakható az a XXI. kerületi munkásszálló, ahol tűz ütött ki kora délután, és emiatt az épület megtelt füsstel. Három munkást füstmérgezés gyanújával vittek kórházba.
hvg.hu
Házakra, utakra, elketromos és közművezetékekre dőletek a fák és az oszlopook Budapesten, amikor lecsapott a szerda délutáni vihar. A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a károk elhárításán.
hvg.hu
Pécelen egy furcsa baleset miatt akadozik a vasúti forgalom.
hvg.hu
Elromlott a metró kedd délelőtt, pótlóbuszokat állítottak be a Nagyvárad tér és Kőbánya között. A katasztrófavédelem szerint füstölt a metró, nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre a tűzoltók. 11 órára helyreállt a közlekedés rendje.
MTI
MTI
hvg.hu
Motoros baleset történt hétfőn kora este a Lajos utcában, a Lukács utca kereszteződésénél. A Kolosy tér felől lezárták a Lajos utcát, buszok torlódtak fel egymás mögött. Dugóra kell számítani a környéken.
hvg.hu
Mentőhelikopter is érkezett a súlyosan megégett sérülthöz, de már nem tudták újraéleszteni a férfit.
MTI
MTI
hvg.hu
Harminc hektáron kapott lángra a bozótos Szeged és Deszk között. A tűzoltók nagy erőkkel dolgoznak az oltáson, Szegedről, Hódmezővásárhelyről és Kistelekről is küldtek egységeket.
hvg.hu
A soproni Bánfalvi úton fának hajtott egy autós hajnalban. Holttestét feszítővágóval emelték ki a roncsból a tűzoltók.
unknown
A Pest felé vezető oldalon összeütközött két autó hétfő délután. A műszaki mentés egy sávot elfoglal.
hvg.hu
A szombat délutáni vihar miatt a fővárosban 25 helyszínre riasztották a tűzoltókat, jellemzően fakidőlés miatt.
MTI
A két héttel ezelőtti óriási viharban került bajba egy csaknem százfős társaság a Bakonyban. Ketten közülük súlyosan megsérültek a lezuhanó faágaktól. A rendőrök önkéntes műszaki mentők segítségével mentették ki őket szorult helyzetükből.
hvg.hu
A Soroksári út–Kén utca sarkán egy szerelőműhelyben kitört tüzet már sikerült körülhatárolni, de a helyszíni fotók alapján nem volt könnyű dolga a tűzoltóknak, akiknek az alapból 40 fokos hőségben kellett megküzdenie a lángokkal.
hvg.hu
Most Kelenföldön hömpölyög a víz, a Hadak útját le is kellett zárni emiatt. Szerda reggel a Krisztina tér környékén okozott fennakadásokat egy vízcsőtörés.
hvg.hu
Az idős nő csak annyira emlékszik a történtekből, hogy legurult az ösvényen. 5 nappal később egy mentőkutya találta meg, és hangos csaholással azt is jelezte, hogy a keresett személy életben van.
hvg.hu