Nem lesz egy napig fűtés több III. kerületi lakótelepen
Hibás távvezeték miatt nem lesz fűtés hétfőn a III. kerület egyes részein.
Hibás távvezeték miatt nem lesz fűtés hétfőn a III. kerület egyes részein.
Akadozik a távfűtés kedd este óta Szombathely északi részén, a Derkovits-lakótelepen. A szolgáltatás átmenetileg szünetelt egy bölcsődében és egy óvodában is, a fűtés kimaradása hétszáz embert érintett – erősítette meg a Szombathelyi Távhőszolgáltató ügyfélszolgálatának vezetője szerdán.
Több mint 300 millió forint távhő-díjjal tartoznak a veszprémiek, a nemfizetőknél kikapcsolhatják a szolgáltatást.
Fiókokat zár be és embereket bocsát el az UniCredit, brutálisan beszakadt a cigiforgalom, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szuper gazdasági növekedést vizionál, a Fed pedig nem csökkentette eszközvásárlási programját. Csányi Sándort pedig meghallgatta a horvát rendőrség. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!
Az ingyen járó áram és földgáz után ingyenessé tennék a távfűtést is a legszegényebb családoknak Szerbiában – ismertette a szerbiai energiaügyi minisztérium javaslatát csütörtöki számában a Politika című belgrádi napilap.
Uniós támogatással korszerűsítik a távfűtési hálózatot Nyíregyházán, a munka több mint félmilliárd forintba kerül.
Már másfél hete fűtenek Ajka néhány lakóépületében, sokan pedig a napokban kérték a távfűtés újraindítását - közölte a veol.hu Veszprém megyei híroldal.
Nyolc lépcsőházban nincsen távfűtés és meleg víz egy III. kerületi társasházban, a tároló helyiségben keletkezett kisebb tűz miatt - tájékozatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vasárnap az MTI-t.
Ukrajnában összesen 68 településen küzdenek árvízzel, köztük a fővárosban – közölte pénteken a kijevi katasztrófavédelem.
Csatlakoztatták a helyi távfűtési hálózathoz a pécsi erőmű új biomassza tüzelésű blokkját a napokban - közölte a Pannonpower szerdán.
Csupán két utca úszta meg a melegvíz-szolgáltatás kikapcsolását a szolnoki Széchenyi városrészben. Egy gerincvezeték hibásodott meg. A lakók 1-2 napig kénytelenek meglenni meleg víz nélkül.
Április 30-ig kell nyilatkozniuk a távfűtést használóknak, ha mégsem akarják az éves elszámolási rendszert, amelyet május elsejétől vezetnek be a számukra is.
Ne lepődjenek meg a távhőszolgáltatás díjfizetői, ha a napokban magasabb összegű számlát kapnak kézhez, mint például az elmúlt év azonos hónapjaiban, hiszen idén a január hidegebb volt. Az „Egyenletes díjfizetéssel” elkerülhetők lesznek majd a kiugróan magas távhőszámlák.
A Dalkia Energia Zrt. 130 millió forint koncessziós díjat utalt át a tatai önkormányzat részére. Az összeg a távhőrendszer modernizációjának önrészét fedezi majd.
Bontják a Főtáv régi óbudai "háromkéményes" hőközpontját – írja az Urbanista blog. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz a területen, aminek talaját február közepéig kicserélik.
Az áramfelhasználók mellett a földgázszektor is hozzájárul az olcsóbb távfűtéshez - olvasható a Napi Gazdaságban.
Ajka város lakosságának távfűtését nem veszélyezteti a Bakonyi Erőmű és a Mal vitája a timföldgyár tartozásáról - jelentette ki Horváth József, a város alpolgármestere csütörtökön az MTI érdeklődésére.
Felfüggeszti december 21. és január 2. között a lejárt tartozások miatt a gázszolgáltatás kikapcsolását lakossági ügyfeleinél a Tigáz - tájékoztatta a cég szóvivője hétfőn közleményben.
Kaposvár húszezer ember biztonságáért bővíti és korszerűsíti a távfűtését több mint 1 milliárd forint értékben 2013 őszéig, amelyhez uniós támogatást is nyert - mondta Szita Károly polgármester a beruházás nyitórendezvényén szerdán.
Legalább 19,2 százalékkal drágul a távfűtés hat horvát városban, miután a Horvát Energiaszabályozó Ügynökség jóváhagyta a szolgáltató áremelési javaslatát - jelentette kedden a zágrábi média.