Kevésbé betegszenek meg a tömegközlekedők
Az uralkodó nézettel ellentétben a tömegközlekedés nem melegágya a fertőző betegségek terjedésének, sőt: használói kisebb arányban betegednek meg influenzától, mint például az autóval közlekedők.
Az uralkodó nézettel ellentétben a tömegközlekedés nem melegágya a fertőző betegségek terjedésének, sőt: használói kisebb arányban betegednek meg influenzától, mint például az autóval közlekedők.
Torgyán Józsefet és feleségét egy Csaba utcai buszmegállóban fényképezték le. A kisgazdapárt volt vezetője elmondta: régen három autója is volt, de ma már kizárólag tömegközlekedési eszközökkel utazik a városon belül.
A rakpartok lezárása miatt a tömegközlekedési eszközök használatára kéri a belvárosba vagy a belvároson át közlekedő budapestieket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az árvíz miatt több tömegközlekedési járat terelve közlekedik, más járatok pedig sűrűbben járnak.
Több busz, villamos és troli menetrendje változik szombattól Budapesten. A Budapesti Közlekedési Központ összefoglalója szerint lesznek járatok, amelyeket átszerveznek, több helyen pedig valamilyen fejlesztés vagy felújítás befejezése miatt számíthatnak változásra az utasok.
2014 szeptemberéig az Ikarus-Skoda konzorciuma 13 új trolibuszt szállít Szegedre. A városnak szánt jármű a hajtást kivéve – amelyet a Skoda szállít –, száz százalékban magyar fejlesztés.
BKK Info néven új, percre kész közösségi közlekedési információkat adó szolgáltatást indított a Budapesti Közlekedési Központ.
2013. május 1-jén, várhatóan délelőtt 10 és délután 18 óra között Nagy Futam elnevezéssel légi és közúti bemutatókat tartanak az Alagút, a Clark Ádám tér, a Lánchíd, a Széchenyi István tér és a József Attila utca környékén. A program részeként Besenyei Péter légi bemutatójára is sor kerül. A várhatóan nagy érdeklődés miatt számos lezárásra és tömegközlekedési változásra számíthatnak a közlekedők - írta közleményben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Lezárásokra és forgalomkorlátozásokra kell számítani ma délelőtt a Vivicittá városvédő futás, délután pedig az Élet menete rendezvénye miatt Budapesten. A tömegközlekedési változásokról szóló térképhez görgessen a cikk végéhez!
Érdekes változásnak lehettek szemtanúi a budapesti utasok: április első hetében különös építményeket kezdtek emelni több megállóban – írta az iho.hu közlekedési portál. A sokak szerint akasztófára hasonlító új építmények a Futár utastájékoztatási rendszer kijelzőit tartják majd.
A jelenlegi számítások szerint június elsejéig lesz más a tömegközlekedés a budai Várban, mert javítják az útburkolatot.
A 47 colos, érintéssel vezérelhető, valós idejű adatokat mutató közlekedési információs kijelzőket még idén elkezdik kihelyezni New Yorkban.
A "rendőrség kérésére" a tüntetések miatt leállították a Siklót, és a 16-os busz sem megy tovább a Clark Ádám térnél.
A 120-as, a 147-es, a 224-es, a 29-es, a 91-es, a 291-es, a 38-as és a 138-as buszjáratokon, valamint a 73-as és a 79-es trolibuszjáratokon vezeti be az elsőajtós felszállási rendet márciusban a BKK.
Az ombudsman az Ab-hez fordult a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény miatt, szerinte annak módosított szövege nem ad megfelelő garanciát és kellő jogalapot arra, hogy belátható időn belül teljes mértékben megtörténjen a közösséggi közlekedés akadálymentesítése.
Házi szagszemlére vonultak ki Svédországban az uppsalai tömegközlekedés tisztségviselői egy rendkívül büdös utas miatt.
A Budapesti Közlekedési Központ egyik forgalomirányító gépjárművében ezentúl közterület-felügyelő is utazik, aki olyan parkoló autók elszállítását, bírságolását végzi, amelyek akadályozzák a tömegközlekedést. A BKK Facebook-oldala szerint csütörtökön nyolc kocsi tulajdonosa ellen indítottak szabálysértési eljárást, két járművet el is szállítottak.
Az elképzelések szerint két villamosvonalat is építenék Pécsett, egyebek mellett így alakítanák át a baranyai megyeszékhely tömegközlekedését. A városban 1960-ig közlekedett villamos, utána felszedték a síneket. Ha sikerülne kiépíteni a két új vonalat, a mostanihoz képest csak feleannyi buszra lenne szükség. A fejlesztést kizárólag uniós pénzből valósítanák meg.
Simon Gábor, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója, Szűcs Lajos a megyei közgyűlés fidesz-kdnp-s elnöke és Pánczél Károly, a gyáli körzet fideszes országgyűlési képviselője egyeztetett az agglomeráció tömegközlekedéséről.
A hajnali rendőrségi beavatkozás után ismét munkába álltak pénteken az athéni metró sztrájkoló dolgozói, a busz- és troliközlekedés viszont továbbra is szünetel a négymilliós görög fővárosban, mert a szakszervezetek úgynevezett gördülő sztrájkba kezdtek
A bécsiek tíz esetből nagyjából négyben tömegközlekedési eszközt használnak a városban megtett útjaikhoz – derül ki a bécsi tömegközlekedési vállalat, a Wiener Linien kedden ismertetett felméréséből. A közösségi közlekedés részaránya messze a legmagasabb a bécsi közlekedésben. Az előző évhez képest két százalékponttal. 37-ről 39 százalékra nőtt a tömegközlekedés részaránya tavaly.