Már harmadik napja tüntetnek a bányászok Romániában
Magasabb bérekért és jobb munkakörülményekért tüntetnek Romániában a Zsil-völgyi bányászok, akik immár harmadik napja vonultak utcára szerdán.
Magasabb bérekért és jobb munkakörülményekért tüntetnek Romániában a Zsil-völgyi bányászok, akik immár harmadik napja vonultak utcára szerdán.
Debrecen több pontján is tüntetnek jövő héten három nap a debreceni 2-es villamosvonal pályáját építő alvállalkozók. Így akarják felhívni a figyelmet arra, hogy a kivitelező konzorcium tartozik nekik, van olyan cég, amely emiatt a csőd szélére sodródott.
A jegyzőkönyv felvétele után elengedték a rendőrségről az orosz ellenzéki vezetőket, akiket hétfőn este vettek őrizetbe Moszkvában a Vlagyimir Putyin elnökké választása elleni tiltakozó akciókon.
Legalább 150 embert vett őrizetbe a rendőrség a hétfői moszkvai ellenzéki akciókon, egy nappal az elnökválasztás után.
A parlament hétfőn elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely közkegyelmet ad mindazoknak, akik ellen büntetőeljárás indult az LMP tavaly december 23-i, az Országház épülete körül tartott demonstrációjában való részvételük miatt.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települések lakói tüntettek péntek este az életkörülményeik romlása miatt Nyíregyházán; a demonstrálók egyebek mellett a közmunkáért kapott bér emelését követelik, s azt, hogy teremtsenek több munkahelyet a térségben.
Sok ezren vonultak az utcára pénteken a szíriai fővárosban és Aleppóban, ahol néhányan megsebesültek, amikor a kormányerők tüzet nyitottak a tömegre - közölték helyi felkelők és egy nem kormányzati szervezet.
"Nélkülünk megáll Olaszország" - egyebek mellett ilyen feliratú transzparenssel tüntettek az északi Bolzano városától a szicíliai Palermóig az olasz utcákon felvonuló bevándorlók csütörtökön. A demonstrálók az illegálisan érkezők számára létrehozott táborok felszámolását követelték, és állampolgárságot kértek az Olaszországban születő gyermekeiknek.
Több tízezer tanuló, tanár és diák vonult szerdán az utcára Spanyolországban, hogy tiltakozzon a tervezett megszorítások ellen.
Huszonnégy nap alatt 153 sebesültet látott el a szenegáli vöröskereszt Dakarban és vidéken az Abdoulaye Wade leköszönő elnök újbóli indulása ellen tiltakozó tüntetések után – közölte kedden a segélyszervezet.
Meghátrálásra kényszerítették a koszovói rendőröket és eltávolították a kordonokat az Önrendelkezés nevű mozgalom tagjai a pristinai parlament épülete előtt hétfőn délután, ahol a Pristina és Belgrád között létrejött pénteki megállapodás miatt tiltakoztak.
Hat napon át tüntettek nyugdíjasok a közép-kínai Jicsang városban, mert a Három Szoros vízerőmű főberuházójának egykori dolgozóiként nyugdíjemelést követeltek - adta hírül a kínai média hétfőn.
Elképzelhető, hogy hét év szünet után újból lehet majd tüntetni Zágráb központi terén, ahol a horvát kormány, parlament és alkotmánybíróság székhelye is található; az erről szóló, a belügyminisztérium által készített törvénytervezetet még jóvá kell hagynia a törvényhozásnak.
Frankfurtba utazik ma Orbán Viktor. A kormányfő találkozik Hessen tartomány miniszterelnökével. A német városban tüntetés is lesz a magyar miniszterelnök ellen, ám a szimpátiatüntetésnek nem volt helye.
A miniszterelnök látogatásához időzítve tüntetést tartanak pénteken Frankfurtban Orbán Viktor politikája ellen német baloldali szervezetek, elmarad viszont az ugyanarra a helyre és időpontra Németországban élő magyar magánemberek által szervezett szimpátiatüntetés, mert a kezdeményezők időpont- és helyszín-egyeztetési problémák miatt nem kaptak területfoglalási engedélyt.
Mintegy 130 ezer ember gyűlt össze a moszkvai Luzsnyiki-stadionban csütörtökön, az orosz Honvédelem napján, hogy hitet tegyen Vlagyimir Putyin jelenlegi miniszterelnök, a március 4-i elnökválasztás biztos befutója mellett.
Valamivel több mint száz egyetemista és oktató jutott be Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának egyik nagyelőadójába szerda délután, ahol a dékán tiltása ellenére ismét hallgatói fórumot tartottak, egyebek mellett a felsőoktatási keretszámok módosítását sürgetve.
A kormány és a főváros vezetése focizott a Kossuth téren. Vagyis majdnem. És tüntettek. Vagyis nem. Videó a BKV-s demonstrációról.
Tüntetnek a BKV szakszervezeti szövetségei Budapesten, a Blaha Lujza téren gyűltek össze a demonstrálók, innen a Főpolgármesteri Hivatalhoz mennek, majd a Parlament előtt is tüntetni fognak. Petíciójukat Tarlós István főpolgármester helyett Vitézy Dávidnak, a BKK vezérigazgatójának adták át, és Orbán Viktor kormányfőnek is adnának egyet.
Újabb hallgatói fórumot tart a Hallgatói Hálózat (HaHa); az ELTE BTK épületében ugyan egy termet sem engedtek át nekik, de végül elfoglalták az egyiket. A hallgatók a keretszámok ellen tiltakoztak, a bölcsészkar dékánja távozásra kérte az egybegyűlteket. A rendőrök a szervezők szerint nem juthattak be az épületbe. A hallgatók este nyolcig maradhattak végül.