Bizonytalan kereskedést várnak az elemzők, gyengült a BUX
A szakértők a nap elején még emelkedésre, majd kora délutánig kivárásra, összességében bizonytalan kereskedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén.
A szakértők a nap elején még emelkedésre, majd kora délutánig kivárásra, összességében bizonytalan kereskedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén.
A második negyedéves eredményeit közzétevő Magyar Telekom gyengült, az OTP-rally pedig folytatódott csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén.
A BUX csökkent szerda délelőtt, de nem az OTP miatt: a banki papír immár 4200 forinthoz közelít.
Újabb szárnyalós napon van túl a BUX. Az index közelíti az októberi mélyrepülés előtti szintet. Az OTP 4100-nál, az Egis 21 000-nél jár.
A piaci optimizmus folytatódására, nyitáskor mérsékelt emelkedésre számít az MTI által megkérdezett elemző a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn.
Tőzsdei történetének hetedik legnagyobb forgalmát produkálta az OTP, amit immár csak egy hajszál választ el a 4 ezer forinttól.
A BUX kismértékű veszteséget szenvedett el pénteken délelőtt, miután a befektetők a csütörtöki emelkedés után a profitok egy részének realizálása mellett döntöttek. Az OTP a 3800 forintos korábbi ellenállás fölött forgott.
A bankok nagy napja volt csütörtök a varsói és a prágai tőzsdén, a cseh Erste-lány a prágai tőzsdén 9,4 százalékos pluszban dicsérte a napot. A nap régiós nyertese mindazonáltal a váratlanul 1,6 millió eurós második negyedéves nyereséget jelentő AAA Auto volt.
Meredek emelkedést hozott a csütörtök a Budapesti Értéktőzsdére, a reggel még szerény emelkedést mutató BUX a Wall Street-i nyitást követően szinte felrobbant.
A vezető európai indexekkel ellentétes irányban indult a BUX szerdán, az index a kereskedés első óráját 0,7 százalékos mínusszal zárta.
A vezető európai indexeknél nagyobb mértékben esett a BUX kedden; a vezető részvények közül a Mol árfolyama csökkent a legnagyobb mértékben.
Korrekciós napot fogott ki a BUX kedden, a mutató 0,7 százalékos mínuszban állt kevéssel dél előtt. Az OTP árfolyama visszapattant a 3800 forintos erős technikai szintről.
Belátható közelségbe került a 17000 pont is a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX ma ismét 9 havi csúcsra ért, utoljára október 7-én zárt ennél magasabban.
A BUX az elmúlt két hét mintájának megfelelően emelkedéssel zárt pénteken, a mutató tavaly október közepe óta nem látott magasságokban is járt.
Továbbra is az optimizmus az úr Európában: azok a tőzsdék, amelyek tegnap nem döntöttek kilenc hónapos csúcsot, igyekszenek behozni a lemaradást.
Csak botlás volt a szerdai mínusz: csütörtökön tovább szárnyaltak az árfolyamok Budapesten.
A BUX emelkedett csütörtök kora délelőtt, a mutató egy százalékkal hízott. A legjobban a Mol szerepelt a blue chipek közül, a hangulat egész Európában optimistává vált.
Nem tudta áttörni a lokális júniusi csúcsot a BUX szerdán, amely az elmúlt napok szárnyalása után ma esni kezdett.
Az egyhetes rallyban kifáradt európai tőzsdék – köztük a budapesti börze – szerény mínuszt könyveltek el a szerdai kereskedés első óráiban.
Bár mínuszból indult, nap végére szép nyereséget hozott össze a BUX. A vezető részvények közül a Mol ment a legjobban, az OTP erősödését pedig egy 4000 forintos célár is segítette.