Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
A második negyedéves eredményeit közzétevő Magyar Telekom gyengült, az OTP-rally pedig folytatódott csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén.
A BUX az augusztus 6-i kereskedést 17 851,03 ponton zárta, 247,68 ponttal (1,41 százalékkal) a szerdai záróérték fölött.
A Magyar Telekom gyorsjelentését a befektetők nem fogadták kitörő örömmel, a részvényt a napok óta tartó emelkedés után úgy tűnik, már tekintik olcsónak. A kurzus csütörtökön 0,6 százalékkal, 689 forintra csökkent.
Az OTP viszont nem tud lassítani: a banki részvény a nap győzteseként 4,9 százalékkal, 4435 forintra drágult. Erősödött a Mol is: 0,7 százalékkal, 13 745 forintra.
A gyógyszeripari részvények viszont gyengültek. A második negyedéves eredményeit kedden közzétevő Richter árfolyama 0,5 százalékkal, 36 300 forintra, a szerdai zárás után jelentő Egisé pedig 2,4 százalékkal, 20 000 forintra csökkent.
A részvényszekció forgalma 31,8 milliárd forint volt, ebből 26,3 milliárd forintért OTP-, 1,7 milliárd forintért Magyar Telekom-, 1,6 milliárd forintért Richter- és 1,1 milliárd forintért Mol-részvények cseréltek gazdát.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.