Tovább zuhant az OTP
A BUX esett csütörtökön, az OTP több mint négy százalékkal zuhant. A bankpapír ezzel két nap alatt 10 százalékkal lett olcsóbb. Lehet hogy egy hosszabb korrekció kezdetét láthattuk?
A BUX esett csütörtökön, az OTP több mint négy százalékkal zuhant. A bankpapír ezzel két nap alatt 10 százalékkal lett olcsóbb. Lehet hogy egy hosszabb korrekció kezdetét láthattuk?
Emelkedéssel kezdett csütörtökön a Wall Street: a New York-i tőzsde vezető indexe 16 pontot ment fel a nyitásban, a Nasdaq piac mutatója 4 és fél pontot. Utóbbi percekkel később már 0,4 százalékos nyereséget mutatott, a tőzsde DJIA index emelkedése viszont időközben néhány pontra zsugorodott.
Az Equilor Befektetési Zrt. szerint a paksi atomerőmű tervezett bővítéséből profitáló Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) tőzsdei bevezetésével ismét életet lehetne lehelni – az elmúlt időszakban szinte egyszereplőssé olvadt – Budapesti Értéktőzsdébe (BÉT).
Az európai vezető indexekhez hasonlóan a szerdai záróérték alatt várta a csütörtöki kereskedés utolsó óráit a BUX, de míg Londonban, Párizsban és Frankfurtban egy százalék fölötti, addig a BÉT-en egy százalék alatti volt a mínusz.
A BUX esett csütörtökön reggel, a blue chipek közül a Mol és az OTP is gyengült. Ahogy a szakember fogalmazott: a nagy pénz eddig mindig megvette a kis eséseket. Vajon most is így lesz?
A BUX nem a New York-i nyitásra vár: a BÉT vezető indexe szerda kora délután jóval a nulla környékén oldalazgató vezető európai mutatók előtt járt.
A BÉT vezető indexe szerény mínuszban vágott neki a csütörtöki kereskedés utolsó óráinak. Június 4-én negyed három előtt pár perccel a BUX 15 166 ponton ált, 26 ponttal a szerdai záróérték alatt.
Egyelőre kérdéses, hogy csak kisebb korrekció, vagy egy negatív trendforduló kezdete volt a szerdai esés a Budapesti Értéktőzsdén, így bizonytalan a csütörtöki folytatás.
Pluszban kezdett a BUX, de megfordult az első percekben a tegnapi záróérték alatt is. Hasonló utat járt be a Mol és az OTP is.
A Richter kivételével az összes nagyforgalmú részvény gyengült, így a BUX masszív mínuszban zárt szerdán a pesti tőzsdén.
Negatív hangulat köszöntött az európai részvénypiacokra szerdán, a BUX 0,4 a londoni FTSE-100 2,0 az orosz tőzsdemutató pedig több mint négy százalékos veszteséget mutatott kora délután.
A BUX esett szerdán délelőtt annak ellenére, hogy az előjelek kedvezőek voltak az európai kereskedés elején. A legjobban az OTP futott.
Tíz perc alatt közel öt százalékkal emelkedett a BUX kedd reggel. A BÉT vezető indexe június 2-án negyed tízkor 15 670 ponton állt, 733 ponttal (4,9 százalékkal) a pénteki záróérték fölött.
A kilenc százalékkal gyengülő Mol 4,5 százalékos mínuszba – és 15 ezer pont alá – rántotta a BUX-ot pénteken, a Magyar Telekom kéthetes mélypontra süllyedt.
A BUX a kezdeti ígéretes megindulás után kora délutánra a negatív tartományba süllyedt. Az OTP drágult, a másik három blue chip gyengült.
Csak kapkodták a fejüket a tőzsdézők az elmúlt héten. Az OTP Bank részvényei múlt szerdán még közel 15 százalékkal, a hazai börzei szabályok által egy nap alatt megengedhető maximummal drágultak, másnap aztán mintegy 8 százalékkal gyengültek, hogy egy nappal később újra erősödjenek, igaz, ezúttal már csak 3,3 százalékkal.
A Mol és az OTP gyengülését a Richter és a Magyar Telekom erősödése nem tudta ellensúlyozni csütörtökön.
Tíz perc alatt közel 2,5 százalékkal erősödött szerdán a BUX, és átlépte a 16 000 pontos határt.
A BUX mínuszba fordult kora délutánra, csak a Mol tartja magát víz fölött. Nem csak a Budapesten van azonban esős idő, egész Európában pirosban állnak az indexek.
A BUX a Molnak köszönhetően kis mértékben erősödött kedden délelőtt. A másik három blue chip gyengült, míg a nyugat-európai részvényindexek is mínuszt mutattak.