Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A BUX esett szerdán délelőtt annak ellenére, hogy az előjelek kedvezőek voltak az európai kereskedés elején. A legjobban az OTP futott.
Az amerikai tőzsdeindexek többlettel zártak kedden, majd a Távol-Keleten is emelkedtek a részvényárfolyamok, Európában ennek ellenére a negatív tartományban jártak a vezető részvényindexek a kereskedés elején. A főbb mutatók megközelítőleg egy százalékkal süllyedtek. A negatív hangulat alól a BUX sem tudta kivonni magát, az index értéke 11-ig 0,6 százalékkal 15 508 pontra csökkent. A forgalom 6,5 milliárd forint volt, amiből 5,5-öt az OTP adott.
A vezető részvények közül egyedül a Richter erősödött, a gyógyszergyártó árfolyama 0,3 százalékkal 30 600 forintra ment fel. A Magyar Telekom eközben 614 forinton stagnált, míg a Mol és az OTP több mint egy százalékkal gyengült. Az olajpapír árfolyama 1,3 százalékkal 13 120 forintra, a bankrészvényé 1,5 százalékkal 3605 forintra esett.
Kora délután az amerikai piacokra érdemes lesz figyelni, akkor jelenik meg ugyanis az ADP munkaerőpiaci jelentés, amely általában alaposan fel szokta kavarni a befektetői hangulatot. Az ADP az USA-ban májusban megszűnt álláshelyek számát becsüli meg: az áprilisi 491 ezer után az elemzők 533 ezres mínuszra számítanak.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?