#tőzsde

Délutánra ismét csökkent a BUX
 

Délutánra ismét csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 44,46 pontos nyitás után csökkent, majd egy rövid emelkedő szakaszt követően ismét csökkenésnek indult kedden kora délutánig.

MTI MTI




Harapnak a gyorséttermekre a befektetők
 

Harapnak a gyorséttermekre a befektetők

Kirobbanó formában vannak az amerikai gyorséttermi cégek részvényei az utóbbi hónapokban, többen is új történelmi csúcsokat tudtak dönteni. A komoly növekedések pedig akár még nagyobbra is növekedhetnek.

hvg.hu hvg.hu





Elhunyt Soros György bátyja
 

Elhunyt Soros György bátyja

Elhunyt Soros Pál magyar származású üzletember, tengeri szállítási feltaláló és befektető, Soros György üzletember bátyja - közölte New Yorkban az elhalálozott Péter nevű fia.

MTI MTI

Leeresztettek zárásra az európai tőzsdeindexek
 

Leeresztettek zárásra az európai tőzsdeindexek

Jócskán vesztettek a nyitáskor elért nyereségeikből pénteken a vezető európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE 100 0,06 százalékos, a párizsi CAC 40 0,19 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,44 százalékos erősödést jelzett záráskor.

MTI MTI

Derűs napot zárt a BUX, erőre kapott az OTP
 

Derűs napot zárt a BUX, erőre kapott az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,14 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel, 19 535,21 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,543 milliárd forint volt, a vezető részvények ára emelkedett az előző napi záráshoz képest.

MTI MTI

Bizonytalan a hangulat, mínuszos tőzsdenyitás New Yorkban
 

Bizonytalan a hangulat, mínuszos tőzsdenyitás New Yorkban

Az előző napi tetemes nyereségek után bizonytalan hangulatban, enyhe csökkenéssel kezdődött a kereskedés New Yorkban. A nyitás utáni percekben a 30 vezető iparvállalat DJIA 30 indexe 0,06 százalék, az átfogóbb S&P 500 0,07 százalék, a technológiai Nasdaq Composite pedig 0,07 százalék veszteséget mutatott.

MTI MTI

Sokat erősödött délutánig a BUX
 

Sokat erősödött délutánig a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 112,48 pontos nyitás után tovább emelkedett pénteken kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 19 660,55 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 246,48 pontos, 1,27 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 134 ponttal magasabb.

MTI MTI


Zárásra kezdtek éledezni az európai tőzsdeindexek
 

Zárásra kezdtek éledezni az európai tőzsdeindexek

A kezdeti esés után a kereskedés vége felé magukhoz tértek csütörtökön az irányadó nyugat-európai értéktőzsdék. A londoni FTSE 100 0,08 százalékos, a párizsi CAC 40 0,11 százalékos pluszba kapaszkodott fel, a frankfurti DAX azonban 0,59 százalékkal csökkent zárásra.

MTI MTI


Mínuszban indult a börze New Yorkban
 

Mínuszban indult a börze New Yorkban

Az előző napi veszteségek után ismét enyhe mínuszban kezdték a kereskedést a legfontosabb amerikai tőzsdeindexek. New Yorkban a nyitás utáni percekben a DJIA 30 index 0,15 százalék, az S&P 500 0,16 százalék, a Nasdaq Composite pedig 0,06 százalék veszteséget mutatott.

MTI MTI