A NATO megszakítja együttműködését az oroszokkal
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár bejelentette, a katonai szervezet leállítja együttműködését Oroszországgal, ehelyett Ukrajna támogatását erősíti.
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár bejelentette, a katonai szervezet leállítja együttműködését Oroszországgal, ehelyett Ukrajna támogatását erősíti.
MTI
Miután a közterület-fenntartók elkezdték elbontani a kijevi Függetlenség terén épített barikádokat, a téli tüntetések résztvevői a Majdanon ismét gumiabroncsokat gyújtottak fel tiltakozásul.
MTI
MTI
hvg.hu
Benyújtotta lemondását az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács vezetője – ezt maga Andrij Parubij közölte a Facebook-oldalán. Petro Porosenko elnök elfogadta a lemondást. Parubij nem indokolta lemondását. Arra hivatkozott, hogy háborús körülmények között "nem elfogadható" magyarázatának nyilvánossá tétele.
MTI
Gumiabroncsokat gyújtottak meg csütörtökön a kijevi főtéren, a Majdanon sátorozó úgynevezett önvédelmi egységek tagjai, tiltakozásul amiatt, hogy a közterület-fenntartók elkezdték elbontani a Szakszervezetek Házánál épített barikádjaikat.
MTI
Az amerikai védelmi miniszter szerint növekszik a veszélye annak, hogy Oroszország megtámadja Ukrajnát.
MTI
A terrorellenes művelet kezdete óta körülbelül ezer katona sebesült meg, közülük tizenketten haltak bele sérülésükbe, heten a kórházban és öten szállítás közben vesztették életüket. At elmúlt 24 órában 18 katona vesztette életét Kelet-Ukrajnában.
MTI
Az ukrán belügyminiszter szerint az átállt rendőrök száma elenyésző, sokkal nagyobb számban vannak olyan belügyi alkalmazottak, akik a korábbi ukrán vezetés alatt "demoralizálódtak, és így alkalmatlanná váltak a szolgálatra". Az átálló rendőrök adatait közzéteszik, utána egész életükben menekülniük kell – mondta a miniszter.
MTI
A kelet-ukrajnai konfliktus kezdete óta először légicsapás érte szerdára virradóra az oroszbarát szeparatisták fellegvárának számító Donyecket. A támadásban a polgármester szerint nem haltak meg civilek.
MTI
A krími kormány miniszterelnök-helyettese azt állította, hogy az MTSZ Ukrajina mobilszolgáltató kivonul a Krím félszigetről, de a cég kedden ezt cáfolta.
MTI
Oroszországból több órás tüzérségi támadások érték az elmúlt 24 órában az ukrán fegyveres erőket – közölte keddi kijevi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője. Közben Japán újabb szankciókat vezetett be Oroszország ellen, Svájc pedig kibővítette szankciós listáját. Vlagyimir Putyin orosz államfő kedden este utasította kormányát, hogy dolgozzon ki válaszintézkedéseket a nyugati szankciókra.
MTI
Napok óta nincs áram és vezetékes víz a kelet-ukrajnai Luhanszk jelentős részében, szünetel a szemétszállítás, nem működnek sem a vezetékes, sem a mobiltelefonok, az internet sem érhető el. A harcok miatt megsérült civil lakosokat ellátó négy kórház épülete részben beomlott, három rendelőintézetben is súlyos károk keletkeztek.
MTI
Az MTSZ Ukrajina 48 órán belül lekapcsolja teljes hálózatát az oroszok által bekebelezett Krím-félszigeten. A Kijev által törvénytelennek tartott krími kormány miniszterelnök-helyettese már múlt szombaton javasolta a krími lakosoknak, hogy mihamarabb cseréljék le SIM-kártyájukat és csatlakozzanak egy orosz mobilszolgáltatóhoz.
MTI
26 természetes és 18 jogi személlyel bővítette ki Svájc a listát, ami megakadályozza az Oroszország ellen elrendelt nyugati büntetőintézkedések kijátszását.
MTI
Moszkva rakétavetők összevonásával vádolja Kijevet.Az ukrán hatóságok a háború folytatását akarják, amit a legutóbb kivetett másfél százalékos hadiadó is bizonyít – közölte az orosz külügy.
MTI
Kijev szerint azért keltek át a határon a harcoló ukrán katonák, mert elfogyott a lőszerük, Moszkva viszont azt állítja, hogy dezertáltak. Az ukrán katonák további sorsáról azóta nem érkezett jelentés.
MTI
Ukrajnában körülbelül egymillió férfit lehetne Kelet-Ukrajnába küldeni, hogy részt vegyenek az ottani harcokban – ezt mondta az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács egy hétfői tévéinterjúban. Andrij Liszenko lehetségesnek nevezte, hogy a mostani mozgósításkor körülbelül százezer tartalékos kapott behívót, de a terrorellenes erőknek nem lesz szükségük mindenkire.
MTI
Az ukrán belügyminisztérium megtiltja a beutazást 500 orosz művésznek, akik támogatták a Krím bekebelezését és pozitívan viszonyulnak a kelet-ukrajnai szakadárokhoz – írta közösségi oldalán Anton Herascsenko, a belügyminiszter tanácsadója.
MTI
A miniszter szerint bár a szakadárok komoly veszteségeket szenvedtek, létszámuk továbbra is mintegy 15 ezer fő, és rendszeresen érkezik új erősítés Oroszországból.
MTI
A szakadárok és az ukrán hadsereg közti helyi tűzszünetnek köszönhetően a nemzetközi szakértők szombaton folytatni tudták a holttestek utáni kutatást a maláj utasszállító kelet-ukrajnai becsapódásának helyszínén. Az ukrán hatóságok szerint a katasztrófa 298 áldozata közül 80-nak a holttestét még nem találták meg.
MTI
Az orosz külügyminisztérium szerint az Európai Unió "csöndben" feloldotta az Ukrajna katonai technológiákkal és hadi eszközökkel való ellátására korábban kivetett tilalmát, amit Moszkva élesen bírált szombati közleményében.
MTI