#Ukrajna



Minszkben agyaltak az ukrán válság megoldásán

Minszkben csütörtökön újra összeült az ukrán és az orosz kormány, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet képviselőiből álló kontaktcsoport, amely a kelet-ukrajnai konfliktus rendezéséről tárgyal. Az ülést Petro Porosenko ukrán elnök kezdeményezte. Ukrajnát Leonyid Kucsma volt államfő, Oroszországot Mihail Zurabov kijevi nagykövet, az EBESZ-t pedig egy meg nem nevezett tisztviselő képviselte.


Nem kell több ukrán napraforgó és szója Putyinéknak

Az orosz állat- és növényegészségügyi felügyelet augusztus 1-jétől megtiltja az Ukrajnából származó napraforgó, kukoricadara, szójabab és szójadara importját – jelentették be csütörtökön Moszkvában. Az indoklás szerint az egészségre káros anyagokat találtak ezekben a növényekben.


Ukrajna hadiadót vezet be

Az ukrán kormány kezdeményezésére 1,5 százalékos hadiadót vezetett be a parlament csütörtöki, zárt ajtók mögött tartott rendkívüli ülésén.




Egynapos fegyvernyugvás kezdődött Ukrajnában

Kijev az ENSZ-főtitkár kérésére tette le a fegyvert abban a kelet-ukrajnai térségben, ahol két hete lezuhant a Malaysia Airlines utasszállítója. A területet így nagyobb biztonsággal közelíthetik meg a nemzetközi szakértők.



Financial Times: "nem marad majd el az orosz megtorlás"

A Financial Times az ukrán válságot elemző cikkében azt írja: a Moszkva elleni intézkedéseket követően nem marad majd el az orosz megtorlás, amely éppen akkor érintheti érzékenyen az európai gazdaságot, amikor a válság már véget érni látszott.






Megvannak a szankciók Putyinék ellen

A Financial Times tudósítása szerint az EU 28 nagykövete kedd délután egy maratoni tárgyalás után megállapodott abban, hogy milyen szankciókat vezetnek be Oroszország ellen az ukrán válság és a maláj gép lelövése miatt kialakult helyzet következtében.





Hazavágják Kelet-Ukrajna gazdaságát

A több hónapja zajló harcok következtében Kelet-Ukrajna gazdasága kezd teljesen szétesni. A szakadárok épp a napokban robbantottak fel egy szénbányát a térségben, a gyárak alig termelnek, az erőművek sem igazán működnek. A versenyképtelen ukrán nehéziparral az oroszok sem tudnának mit kezdeni, a hatékonyabb erőművek, ipar felépítésében a nyugati országoknak kellene részt venniük, ám amíg nincs béke, addig ez igen nehéz lesz.