#Ukrajna

A gitározós nagykövet már nem hisz Orbánban

A NATO leendő új főtitkárának Közép-Európából kellene érkeznie, különös tekintettel az ukrán válságra – közölte a Huffington Postban megjelent írásában Simonyi András volt amerikai nagykövet.


Kemény válasszal készül a krími voksra az USA és az EU

Az Egyesült Államok és az Európai Unió nagyon komoly lépések sorozatával fog válaszolni Oroszországnak, ha az Ukrajnához tartozó Krímben vasárnap megtartják a félsziget elszakadásáról szóló népszavazást - jelentette ki csütörtöki szenátusi meghallgatásán John Kerry amerikai külügyminiszter.




Fokozódik az ukrán helyzet a nemzetbiztonsági bizottság szerint

Magyarország nemzetbiztonsági szervei, mind katonai, mind polgári területen felkészültek az ukrajnai helyzetre, amelyről jelenleg azt lehet mondani, hogy fokozódik – mondta Molnár Zsolt, szocialista országgyűlési képviselő az Országgyűlés nemzetbiztonsági és külügyi bizottságának együttes ülése után csütörtökön.


Mégsem korlátozták a készpénzfelvételt a Krímen

Cáfolta a Krím miniszterelnöke, hogy csütörtök déltől befagyasztották volna a pénzbetéteket és 300 hrivnyában korlátozták a pénzfelvételt az oroszbarát hatóságok. Korábban több ukrán hírportál a betétek befagyasztásáról és a pénzfelvétel korlátozásáról írt.




Lecsaptak egy ukrán oligarchára Bécsben

Őrizetbe vettek az osztrák hatóságok Bécsben egy ukrán oligarchát az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) jogsegélykérelme alapján – közölte az FBI csütörtökön. Már 2006 óta nyomoznak az ügyében, őrizetbe vételének nincs köze a jelenlegi ukrajnai válsághoz.


Az OECD nem tárgyal tovább Oroszországgal

Oroszország 1992 óta működik együtt az OECD-vel, felvételét 1996-ban kezdeményezte, a csatlakozási tárgyalások megkezdését 2007-ben hagyták jóvá. Most Krím miatt leállítják a folyamatot.




Az ENSZ-hez fordult Ukrajna

Az ukrán parlament az ENSZ-hez fordult csütörtökön azzal a kéréssel, hogy haladéktalanul foglalkozzon a Krímben kialakult helyzettel, mert Oroszország durván megsérti a nemzetközi jog alapvető, az ENSZ-alapokmány által rögzített elveit. Törvényt fogadtak el Kijevben a Nemzeti Gárda újbóli létrehozásáról is.


Moszkva mindent megér? – Az Ukrajnával kapcsolatos magyar érdekekről

Az egyre súlyosbodó, belpolitikai feszültségből államközi konfliktussá fajuló ukrajnai válság kapcsán a kevésbé figyelmes szemlélőnek is feltűnhetett a magyar miniszterelnök passzivitása. Az alábbiakban arra a kérdésre keressük a választ, hogy vajon mi magyarázhatja Orbán Viktor háttérbe húzódását a Magyarország közvetlen szomszédságában zajló, a kárpátaljai magyarokat is érintő konfliktusban.


Fegyveresek rohamoztak meg egy bankot Kijevben

Mintegy negyven fegyveres hatolt be csütörtökre virradóra egy bank épületébe az ukrajnai főváros, Kijev központjában – írta az UNIAN ukrán hírügynökség a belügyi szervek tájékoztatására hivatkozva.


Merkel: Oroszország csak saját magának árt

Moszkva kihasználja Ukrajna gyengeségét, és az erősebb jogát szegezi szembe a jog erejével, de saját magának árt, ha nem változtat politikáján – mondta a német kancellár csütörtökön a Bundestagban.



Orosz képviselő: Moszkva csapatokat küldött a Krímbe

Az orosz duma egyik fontos képviselője kimondta szerdán, hogy Moszkva csapatokat küldött a Krímbe, hogy a térség Oroszországhoz csatolásáról kiírt népszavazás idején védelmet biztosítsanak egy esetleges ukrán "fegyveres agresszióval" szemben.


Obama elutasítja a krími népszavazást

Az Egyesült Államok teljes mértékben elutasítja a krími népszavazás tervét – jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnök, miután a Fehér Házban megbeszélést folytatott Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfővel.