Janukovics állítólag infarktust kapott
Nem hívatalos hírek szerint az Oroszországba menekült Viktor Janukovics leváltott ukrán elnököt szívinfarktus gyanújával kórházba szállították – jelentette csütörtökön a Moszkovszkij Komszomolec című orosz lap.
Nem hívatalos hírek szerint az Oroszországba menekült Viktor Janukovics leváltott ukrán elnököt szívinfarktus gyanújával kórházba szállították – jelentette csütörtökön a Moszkovszkij Komszomolec című orosz lap.
MTI
A Gazprom erőteljes működési és pénzügyi mutatói jelenleg elégséges mozgásteret adnak ahhoz, hogy az orosz földgázipari konglomerátum átvészelje az európai gázexport akár viszonylag jelentős fennakadását, a cég azonban más orosz vállalatoknál így is jóval nagyobb mértékben ki van téve az ukrajnai gazdasági és politikai kockázatoknak – áll a Moody's Investors Service csütörtöki londoni elemzésében.
MTI
Két magyar tiszt is elindult Ukrajnába az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzetközi megfigyelőcsoportjának tagjaként - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
hvg.hu
Az ukrán jegybank arany- és devizatartaléka megegyezik azzal az összeggel, amit Ukrajnának az idén adósságtörlesztésre kell fordítania.
MTI
Megkezdődött a tárgyalássorozat az ukrajnai konfliktusról Brüsszelben, a rendkívüli EU-csúcsra Orbán Viktor is megérkezett. Kedvenc hátizsákja – ami a 2006-os német foci-vb óta hű társa – nem maradt Budapesten.
hvg.hu
Először Jacenyukkal egyeztetnek, majd egy egy órásra tervezett munkaebéden folytatják le a politikai vitát az ukrajnai helyzetre adandó uniós válaszról és az Oroszországgal szembeni esetleges büntetőintézkedésekről.
MTI
Vlagyimir Putyin orosz államfő jelen lesz a szocsi téli paralimpiai játékok pénteki megnyitóján.
MTI
Az ukrán nemzeti bank épületéből adták le lövéseiket az orvlövészek február 20-án Kijevben - közölte Oleh Mahnyickij ügyvezető főügyész, akinek szavait az Ukrainszka Pravda című portál idézte.
MTI
Technikai okokból nem alkalmas Moszkvának a Független Országok Közössége (FÁK) külügyminiszteri tanácsának péntekre tervezett soron kívüli ülése - közölte csütörtökön az egyik orosz külügyminiszter-helyettes.
MTI
Nem állt le az üzlet Ukrajnában, de lelassultak a folyamatok, a fuvarozók különösen nehéz helyzetben vannak. A legnagyobb kárt Oroszország bezárkózása okozná a magyar cégeknek – írja a Figyelő.
hvg.hu
Viktor Janukovics, az Oroszországba menekült, megbuktatott ukrán elnök is azon 18 ukrán ember között van, akiknek az Európai Unióban elérhető vagyonát befagyasztották – derül ki az EU hivatalos közlönyének csütörtöki számában közzétett névsorból.
MTI
Élő adásban mondott fel szerdán Liz Wahl, az RT America (korábban: Russia Today) orosz állami finanszírozású televízió washingtoni stúdiójának magyar származású amerikai műsorvezetője.
MTI
Könnyű testi sértésről szándékos emberölési kísérletté minősítette át szerdán a kárpátaljai ügyészség a Viktor Scsadej, megbízott ungvári polgármester ellen egy nappal korábban elkövetett késes támadást.
MTI
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik nyugalmazott tisztje az ukrán tévéhíradó krími bejátszásában felismerte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egyik ügynökét – jelentette csütörtökre virradóra az UNIAN hírügynökség.
MTI
Elfogatóparancsot adott ki egy kijevi bíróság a Krími Autonóm Köztársaság Moszkva-barát miniszterelnöke és parlamenti elnöke ellen.
MTI
"Az amerikai álláspont egy hajszálnyit se változott" - összegezte a szerdai tárgyalásokat Párizsban John Kerry amerikai külügyminiszter.
hvg.hu
Az államcsőd elkerülése érdekében 1500 szolgálati autójának nagy részétől megválik az ukrán kormány. A lépéssel pedig mintegy 40 millió hrivnya (több mint 900 millió forint) bevételhez akarnak jutni.
MTI
A NATO számos együttműködési programot felfüggeszt Oroszországgal - jelentette be szerdán Brüsszelben Anders Fogh Rasmussen, az atlanti szövetség főtitkára. Mint megállapította, Oroszország továbbra is megsérti Ukrajna szuverenitását és területi épségét, valamint saját nemzetközi kötelezettségvállalásait.
MTI
A Roszatom az ukrán tilalom ellenére alternatív megoldások igénybe vételével eleget tesz minden szállítási kötelezettségének külföldi partnerei részére.
MTI
Alapvetően Julija Timosenko oligarcha, volt kormányfő pártjának emberei uralják a Viktor Janukovics elnök megbuktatása után létrejött átmeneti kormányt, és a többi hatalmi intézményt, de a szélsőjobboldali Szvoboda, és még náluk is szélsőségesebb nézeteket valló politikusok is nagyon fontos posztokhoz jutottak.
hvg.hu