#USA

Jön az új Air Force One

A Boeing repülőgépgyártóval készül szerződést kötni a következő hetekben az amerikai védelmi minisztérium az Egyesült Államok fegyveres erői főparancsnokának különgépe, az elnöki Air Force One megépítéséről – írta hétfői számában a The New York Times.



Az al-Kaida Osama Bin Laden tolmácsolásában

Flagg Miller a CNN tudósítójaként jutott hozzá Afganisztánban egy több éves hangszalag gyűjteményhez, amelyen Osama bin Laden hangfelvételei és üzenetei hallhatók egészen a 2001-es afganisztáni háborúig, mikor elhagyni kényszerült addigi szállását. Miller saját maga tanulmányozta bin Laden szerepét, miszerint 2001-ig nem volt a hatóságok célkeresztjében, sőt, az arab világon belül is támadott személyiség volt, pénzügyi forrásai és kapcsolatai adták korlátozott hatalmát és befolyását.


Fizet az USA a migránsok távoltartásáért a New York Times szerint

Barack Obama elnök kérésére Mexikó kíméletlenül lesújt a közép-amerikai országokban dúló erőszak elől menekülőkre, amiért cserébe a szeptember végén lezárult pénzügyi évben több tízmillió dollárt kapott - írta a The New York Timesban (NYT) megjelent riportjában Sonia Nazario Pulitzer-díjas író-újságíró és jogvédő.



Lőszert kaptak amerikaiaktól a szír lázadók

A szír mérsékelt felkelők 50 tonna lőszert és utánpótlást kaptak az amerikai légierőtől az ország északkeleti részén. A felkelők az Iszlám Állam és a szír Bassár el-Aszád rezsim ellen egyszerre harcolnak, működésüket korábban már átvilágította az USA hadserege.





Légi támogatást is nyújt az USA a szír felkelőknek

Az amerikai harci gépek légi támogatást fognak nyújtani az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen harcoló, általuk kiválasztott felkelőknek Szíriában, akik egyúttal amerikai felszerelést, fegyvereket és kiképzést is kapnak – közölte pénteken Peter Cook, a Pentagon szóvivője.





Hatezer amerikai rabot bocsátanak szabadon az USA-ban

Az amerikai igazságügyi minisztérium október végén mintegy hatezer kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt elítélt őrizetes idő előtti, ellenőrzött szabadlábra helyezésére készül – közölte kedden internetes kiadásában a The Washington Post amerikai napilap. A szabadonengedés hátterében az áll, hogy indokolatlanul szigorúnak tartották az egyes kábítószerekkel való visszaélés büntetését.



Beelőztek a Csendes-óceánon, megkötötték a szabadkeserkedelmi megállapodást

Hétfőn megkötötte az Amerikai Egyesült Államok tizenegy állammal a Csendes-óceáni Partnerségi megállapodást. Az egyezmény a világ GDP-jének negyven százalékára lesz hatással, ha minden állam jóváhagyja és elfogadja. Az Európai Unió évek óta hasonló partneri megállapodáson dolgozik az USA-val, azonban rendkívül lelassultak a tárgyalások, így a Csendes-óceáni térség lépéselőnybe kerülhet és jelentős gazdasági növekedést produkálhat.





Ismét csak a szokásos: államcsőd előtt a világ legnagyobb gazdasága?

Jól ismert szituáció előtt áll az amerikai adminisztráció: ismét felbukkant az államcsőd esélye. Előfordulhat, hogy napokon belül be kell zárni az USA közintézményeinek egy részét, mert a kongresszus republikánus többsége nem szavazza meg az október első napjától érvénye lépő új költségvetést, így a kormány csak aktuálisan befolyó bevételeiből tud gazdálkodni.