#utcanevek


Hiába tartottak népszavazást Tolmácson

Érvénytelennek bizonyult a Nógrád megyei Tolmács községben vasárnap tartott népszavazás arról, hogy maradjon-e öt közterület új, a képviselő-testület által megváltoztatott neve.

MTI

Tarlós István elfáradt

Több utcanevet nem változtatnak meg ebben a ciklusban – ez derül ki többek között a Tarlós István által kiadott közleményből. A főpolgármester egyúttal azt is jelzi: Tormay Cécile és Tom Lantos esetében jelenleg sem elfogadó, sem elutasító döntés nincs érvényben.

hvg.hu



Május 1. maradhat, az úttörők nem - utcaneveket ajánl az MTA

Nem javasolja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), hogy Károlyi Mihályról, Gorkijról, a felszabadulásról vagy az úttörőkről nevezzenek el utcát vagy teret az önkormányzatok, de használható közterületi elnevezésnek ítéli Gagarin vagy Makarenkó nevét - derül ki az MTA jócskán kibővített állásfoglalásából. Marx vagy Micsurin e szerint használható, de aggályos elnevezés.

hvg.hu


Minden budapesti köztér nevéről a főváros dönthet

A közterületek elnevezéséről, azok megváltoztatásáról, illetve a házszámok megállapításáról alkothat rendeletet szerdán a Fővárosi Közgyűlés, miután az önkormányzati törvény értelmében minden budapesti közterületi elnevezés a főváros feladatköre lesz 2013. január 1-jétől.

MTI

Törvénnyel törölnék az önkényuralmi rendszerekhez kapcsolható utcaneveket

Az önkényuralmi politikai gyakorlattal történő teljes szakítás megköveteli, hogy az ilyen ideológiákhoz, pártokhoz, jelképekhez kötődő elnevezések ne maradhassanak fenn, illetve a jövőben se jelenjenek meg - emelte ki Stágel Bence, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő az egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot ismertetve szerdán az Országgyűlésben.

MTI


A történészklub és Mr. Hyde

A kormány nem történészklub, és nem is foglalkozik a múlttal egyáltalán, hanem ehelyett a fényes jövőbe tekint, annak építésén munkálkodik, és le se szarja az olyan molyette göncöket, mint a Horthy Miklós meg az effélék.


A térképekről is kitörölné a kommunista múltat a Fidesz-KDNP

Az utolsó Kun Béla, Marx, Szamuely Tibor, Lenin név is eltűnhet a magyarországi települések térképéről, ha a parlament elfogadja a fideszes és KDNP-s politikusok kedden benyújtott indítványát. A hvg.hu több tucat olyan települést talált, ahol egy-egy utca, tér neve még őrzi a kommunista vezetők, esetleg véres kezű politikusok emlékét. Még a fideszes vezetésű önkormányzatok is adósak a névváltoztatással, a Lázár János irányította Hódmezővásárhely pedig 2005-ben szedte le a város utolsó Lenin-tábláját. A települések eddig a lakosok ellenállására hivatkoztak: az érintett utcákban, tereken élő emberek nem akarták kifizetni a lakcímváltozás költségeit.

M. László Ferenc



Nem lesznek új térképek Tarlósék miatt

A fővárosi közgyűlés április 27-én elfogadta Tarlós István főpolgármester előterjesztését, aminek értelmében 26 budapesti közterületnek új neve lesz. A névadási folyamat még közel sem ért véget, ezért további névváltozásokra számíthatunk.

hvg.hu