Német győzelem az FTC utánpótlástornáján
Az 1. FC Nürnberg nyerte a Ferencváros Telkiben rendezett pünkösdi nemzetközi labdarúgó utánpótlástornáját.
Az 1. FC Nürnberg nyerte a Ferencváros Telkiben rendezett pünkösdi nemzetközi labdarúgó utánpótlástornáját.
A cselgáncsozó Joó Abigél és a kajakos Tótka Sándor érdemelte ki a 2012-es év legjobb utánpótláskorú sportolója elismerést, amelyet IX. Héraklész Díjátadó Gálán vehettek át péntek este.
Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója ünnepélyes keretek között köszöntötte a 3000. kecskeméti dolgozót - számolt be a privatbankar.hu.
Pakisztán újra engedélyezi, hogy a területén keresztül szállítsanak utánpótlást az Afganisztánban harcoló nemzetközi erőknek, miután az amerikai külügyminiszter bocsánatot kért pakisztáni katonák megöléséért.
Csányi Sándor elnök kedden elégedetten értékelte a Magyar Labdarúgó Szövetség elmúlt éves tevékenységét a szervezet Telkiben rendezett 111. rendes küldöttközgyűlésén.
Real Madrid, Panathinaikosz, Austria Wien a vert mezőnyben, két magyar csapat a döntőben. Ennyiből is kitalálható, utánpótlás tornáról van szó – itt még általában jók vagyunk. Felcsúton idén is a Honvéd nyerte a Puskás-Suzuki Kupát.
Hiába harcolta ki az U-17-es magyar válogatott az ún. elitkörben a selejtezőben az Eb-részvételt, egy óvás miatt Belgium megelőzött minket. Az MLSZ fellebbez, a magyar szövetségi edző szomorú.
Maximum 3,6 millió köbméter vizet eresztenek a pátkai tározóból a Velencei-tóba, a zsilipet hétfőn megnyitották, s megkezdték a várhatóan egy hónapig tartó vízpótlást - mondta a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója az MTI-nek hétfőn.
Négy év alatt megduplázzuk a 18 éven aluli labdarúgók számát, ezt vállaltuk a tavaly újjászülető Bozsik Programmal - mondta Nyilasi Tibor, a magyar szövetség (MLSZ) sportigazgatója.
A másodosztályú Szigetszentmiklós lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának elsőszámú szatelitklubja, vagyis a szigetszentmiklósi egyesület és a fővárosi klub közösen dolgozik majd az utánpótlás-nevelésben - az erről szóló megállapodást csütörtökön sajtótájékoztatón írták alá a felek.
Lényegében már a középiskola megválasztásával eldől, hogy a diákból diplomás lehet-e, vagyis a szülők társadalmi pozíciójától legalább annyira függ a gyerek jövendő státusa, mint a képességeitől – állapítható meg abból a felmérésből, amelyet szociológushallgatók 2007 novemberében készítettek érettségi előtt álló budapesti diákok körében. A témával részletesen foglalkozik a HVG Diploma 2010 kiadványának egyik cikke.
A Vodafone Magyarország 5 millió forinttal támogatja a miskolci sportutánpótlást.
A fiúk ötödikként végeztek a 18 éven aluli sakkozók Európa-bajnokságán.
Tizenöt nap börtönbüntetést kapott egy kanadai hokis utánpótlás-edző, amiért szándékosan elgáncsolt két gyereket egy mérkőzés utáni kézfogáskor.
Adózási szempontból egy kalap alá kerülnek a sportolók, edzők, sportvezetők és sportirányítók a képző- és iparművészekkel, filmesekkel, újságírókkal, ha elfogadja a parlament a sport- és turisztikai bizottság szerdán benyújtott módosítóját a jövő évi adótörvényekhez. Ez a sport tárgyú kormányzati lépések ismeretében nem lenne meglepetés. Az ügy pikantériáját az adja, hogy közben az adófajta (az ekho) megszüntetése is napirendre került.
A Debreceni Labdarúgó Akadémiát Kelet-Magyarország és a Kárpát-medence észak-keleti részének utánpótlás központjává kívánják fejleszteni, amelyben a régió legtehetségesebb fiatal focistái a sporton kívül az oktatásban is részt vehetnek - mondta Kósa Lajos polgármester a Debrecen Televíziónak adott interjújában.
Bemutatkozott az utanpotlassport.hu internetes oldal, amely 62 sportág korosztályos híreivel, eredményeivel és teljes adatbázisával várja az érdeklődőket.
A szingapúri ifjúsági olimpián, valamint a 2010-es világ- és Európa-bajnokságokon legsikeresebben szerepelt utánpótláskorú sportolókat díjazzák pénteken délután az Uránia Filmszínházban.
Tizenharmadik alkalommal jutalmazta a Szalay Iván-alapítvány a legjobb utánpótlás korú férfi és női vízilabdázót: Meixner Marcellnek és Keszthelyi Ritának Kemény Ferenc, a Magyar Vízilabda Szövetség utánpótlás igazgatója adta át szerdán az elismerést.