#uzsora

Új nyomozócsoport vadászik az uzsorásokra
 

Új nyomozócsoport vadászik az uzsorásokra

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egy 12 főből álló külön nyomozócsoportot állított fel az uzsora-bűncselekmények felderítésére, emellett az ország hat régiójában megerősítik a rendőri erőket - mondta Garamvölgyi László szóvivő.

MTI MTI


Szigorúbban büntetik majd az uzsorázást
 

Szigorúbban büntetik majd az uzsorázást

Míg az uzsora-bűncselekmények esetében az üzletszerűség jelenleg alapesetnek minősül, addig a jövőben minősített eset lesz, és így egy uzsorázás is bűncselekménynek számít majd – ismertette a miniszterelnök szóvivője a Büntető törvénykönyv tervezett szigorítását, amelynek tervezete két héten belül kerülhet a kabinet elé.

MTI MTI

A spicli uzsorás mentesülhetne a büntetés alól
 

A spicli uzsorás mentesülhetne a büntetés alól

Több megoldást is lehetségesnek tart a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az uzsora-bűncselekmények elleni fellépés hatékonyságának javítására: ezek egyike szerint ha a bűnszövetségben uzsorázó önként feljelenti társait, akkor esetében akár mellőzni is lehetne a kiszabandó büntetést. A tárca szerint - bár kockázatot is rejt magában - a szociális kártya bevezetése ugyancsak alkalmas lehet az uzsora-bűncselekmények visszaszorítására.

MTI MTI


Uzsorakamatra adhatnak támogatást egy roma önkormányzat tagjai
 

Uzsorakamatra adhatnak támogatást egy roma önkormányzat tagjai

Már a rendőrség vizsgálja, hogy valóban uzsorakamatra adnak támogatást a kompolti roma önkormányzat tagjai vagy sem. Erről nyújtottak be ugyanis petíciót helyi romák. A helyi kisebbségi vezető szerint alaptalan a bejelentés, a minisztérium viszont soron kívüli ellenőrzést rendelt el.

hirado.hu hirado.hu

Állami pénzeket csapoltak meg uzsorások
 

Állami pénzeket csapoltak meg uzsorások

A könnyebb feltételekkel elérhető állami támogatások mellett a civil szervezeti forrásokra is rátelepednek a pénzt vagy élelmiszert hitelező "magánbankosok". Az uzsorások 50-100 százalékos kamatra adnak kölcsönt a rászorulóknak, a pénzből autókat lízingeltek, banki hiteleket vettek fel.

MTI MTI

Acélváros tehetségei: van-e esélyük?
 

Acélváros tehetségei: van-e esélyük?

Már középiskolás korban megkezdődik az elvándorlás Ózdról és a környékbeli településekről, a helyi gimnázium igazgatója minden évben több diákjától kénytelen elbúcsúzni. Így egyre nehezebb helyzetbe kerül az egyébként is komoly gondokkal küszködő város. Egy tehetséggondozó programmal próbálják meg helyben tartani a fiatalokat.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós


Kilencvennyolc uzsoraügyben jár el a rendőrség
 

Kilencvennyolc uzsoraügyben jár el a rendőrség

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint jelenleg 98 ügyben folytatnak eljárást uzsorások ellen, a legtöbb Borsod megyében zajlik. A havi 100 százalékos kamat miatti rabszolgaságból egy évtizede szabadulni nem tudó emberek az MTI tudósítójának több Borsod megyei településen arról panaszkodtak, hogy a tartozást veréssel hajtják be rajtuk, de az sem ritka, hogy az uzsorások eladják vagy prostitúcióra kényszerítik rokonaikat.

MTI MTI





Uzsorást fogtak el a mohácsi rendőrök
 

Uzsorást fogtak el a mohácsi rendőrök

Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken egy mohácsi férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy ötvennyolc embernek adott esetenként ötven százalékos kamatra kölcsönt - közölte a rendőrség a honlapján.

MTI MTI

Lakásárverezés: az állam kontrollál, hátébb szorítják a maffiát
 

Lakásárverezés: az állam kontrollál, hátébb szorítják a maffiát

Az állam a téli moratórium lejártával, április 15-től ellenőrzése alá vonja az ingatlan árveréseket, így azok kiszámíthatók lesznek, és tisztességes áron lehet csak eladni a megszorult adósok lakásait – jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón.

MTI MTI



Rajtaütés Encsen: elkaptak két uzsorást
 

Rajtaütés Encsen: elkaptak két uzsorást

Jelentkezett az uzsorás bűncselekmények egyik sértettje az Encsi Rendőrkapitányságon, így a rendőrök pénzátadás közben fogták el a gyanúsítottakat - közölte a Borsod megyei Rendőr-főkapitányság.

hvg.hu hvg.hu

DVD-vel küzd a rendőrség az uzsorások ellen
 

DVD-vel küzd a rendőrség az uzsorások ellen

Filmekkel hívják fel a figyelmet az úgynevezett szocpolcsalásokra és az uzsora veszélyére Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - jelentette be a helyi rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője szerdai miskolci sajtótájékoztatóján.

MTI MTI