hvg.hu Gazdaság

Vádalku jöhet a Czeglédy-ügyben?

Budai Gyula az Echo Tv péntek esti adásában beszélt arról, hogy a Czeglédy-ügyben folyó eljárás egyik kulcsfigurája jelen volt, amikor Czeglédy Csaba pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek. Az eljárásban érintett meg nem nevezett személy Budai szerint ezt igazolni is tudja, hamarosan az is kiderülhet, hogy kiről van szó.

hvg.hu Itthon

Abortusszal fenyegette az ügyészséget Vizoviczki László

2013-ban az éjszakai élet császára ultrahangos fotót is küldött hatodik, még meg nem született gyermekéről az ügyészségnek, és közölte, ha nem szüntetik meg az ellene foganatosított kényszerintézkedést, kénytelenek elvetetni - vagy ahogy ő nevezte, "meggyilkolni" - a kisbabát..

hvg.hu Itthon

Vádalku vezethetett a dunaújvárosi fideszeshez

A Népszabadság értesülései szerint az emberöléssel gyanúsított Gál Rolandhoz és társához, Sz. J.-hez, valamint a később őrizetbe vett G. A.-hoz is egy másik ügy gyanúsítottja által kötött vádalku vezethette el a rendőröket.

Csikász Brigitta Itthon

"Rendőrökkel nincs egyezség!" – Mi a baj a vádalkuval?

Mi van akkor, ha egy gyanúsított belemegy a vádalkuba a rendőrséggel, az információit felhasználják, de ő semmilyen kedvezményben nem részesül? Semmi! Ezt a helyzetet elégelte meg egy ügyvéd, aki egy folyó üggyel kapcsolatban kéri az Alkotmánybíróságot, hogy állapítson meg mulasztásos alkotmánysértést. A vádalkuval nem csak az a probléma, hogy néha nem tartják be, komoly intézményi garanciák hiányoznak az alkalmazásánál.

MTI Világ

Costa Concordia: mindenki vádalkut köthet, kivéve a kapitány

A Giglio szigeténél tavaly történt hajószerencsétlenség összes vádlottjának megadta a vádalku lehetőségét kedden az illetékes olasz bíróság, kivéve Francesco Schettino kapitányt. "Szégyen! " – így reagáltak a Costa Concordia áldozatainak családtagjai és a túlélők a grossetói városi színház nagytermében, ahol a tavaly január 13-i katasztrófa újabb előzetes tárgyalása zajlott.

MTI Világ

Még bizonytalan, megússza-e a halálbüntetést a coloradói mozis őrült

Elutasította az ügyészség a coloradói mozis tömeggyilkos ügyvédjeinek vádalku-ajánlatát, amelynek értelmében James Holmes bűnösnek vallotta volna magát, hogy cserébe elkerülje a halálos ítéletet - írták pénteken amerikai napilapok. Az ámokfutó tizenkét embert ölt meg, és ötvennyolcat megsebesített.

Faigl Zoltán Itthon

Az ügyészek markában van a bűnbánó magyar maffiózók sorsa

Míg Amerikában gyorsítja, Magyarországon kifejezetten bonyolulttá teszi a büntetőeljárások lefolytatást a vádalku eszköze. A vádlott, az ügyész és a bíró közötti paktummal mindenki jól járhatna, igaz, idehaza sem a sértett, sőt még a bíró sem tudhat róla, hogy az ügyvéd és az ügyész miben egyezett ki, mert az alku államtitoknak minősül. Ezért a jogászok egy része erkölcstelennek tartja a „bűnbánó” bűnözőkkel való alkudozást.

MTI Bűnügy

Bors: vádalkuban vallottak a diszkókirályra

Terhelő vallomást tett V. Lászlóra a közelmúltban egy másik ügyben meggyanúsított, majd őrizetbe vett vállalkozó - írja a Bors csütörtöki számában. A lap úgy értesült, hogy a terhelő vallomás egy alku része volt, az üzletember az együttműködésnek köszönhetően került szabadlábra.


A címlapról ajánljuk