Ausztrál szélsőt igazolt a Fradi
A 26 éves Daniel Arzani mellett három másik játékos is érkezett a labdarúgócsapatba idén nyáron.
A 26 éves Daniel Arzani mellett három másik játékos is érkezett a labdarúgócsapatba idén nyáron.
Moldova ellen még Luciano Spalletti fog ülni a kispadon.
A svéd válogatottból hiányozni fog a két legjobb támadó, Alexander Isak és Viktor Gyökeres. Marco Rossi a szeptemberi világbajnoki selejtezőkre jó eredményekkel akar fordulni.
„Megrázó volt számomra, először nem is vettem észre, mi történt. Aztán az arcokon láttam, hogy súlyos a probléma. Nem volt egyszerű feldolgozni.”
A Rapid Wien védője nincs olyan állapotban, hogy pályára lépjen.
Lehetett sejteni, hogy a német szakvezetőt nevezik ki erre a posztra.
Arról nem nyilatkozott, mely csapatok érdeklődnek a a magyar labdarúgó-válogatott támadója iránt.
Mondhatnánk, hogy a magyar labdarúgó válogatott sikere után most tényleg lehet együtt örülni. Azonban még sincs egészen így. Vélemény.
A válogatott szövetségi kapitánya nem csak a saját csapatát bírálta a meccs után.
Luis Díaz – Szoboszlai Dominik liverpooli csapattársa – duplázott.
Szijjártó Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy a mérkőzés kezdete előtt bolgár szurkolók tüntetést szerveznek a Levszki stadion előtt.
Marco Rossi személyesen a köztársasági elnök előtt tesz esküt.
A német szövetség közleménye szerint "új impulzusra van szükség".
A válogatott focista tavaly decemberben bántalmazott egy fiatal férfit.