#városközpont

Gazdaság

Így adta el a Fidesz Szolnok közepét, hogy most bérleti díjat fizethessen érte

Várhegyi Attila, Szolnok egykori fideszes polgármestere, akit hűtlen kezelés miatt 2002-ben felfüggesztett börtönre ítélt a bíróság, még hivatalban lévő városvezetőként furcsa üzletet kötött 1995-ben a város központjában lévő telek eladásával. Az üzlettel mindenki rosszul járt, az önkormányzat és a bankfiók építésében gondolkodó OTP is, kivéve a telket lényegében közvetítő mérnöki iroda, amely egyetlen nap alatt több mint 50 százalékos hasznot csinált az ügyleten. A furcsa ingatlanügy részleteiről a 24.hu számolt be tanulságos oknyomozó riportjában.

MTI Itthon

Megszépítik Visegrád központját

Több százmillió forintot költenek főként uniós forrásból Visegrád történelmi városközpontjának felújítására. Rendbe teszik a polgármesteri hivatalt és az egészségházat, rendezvényházat is építenek.

MTI Itthon

Október végére készül el az új mórahalmi városközpont

A tervek szerint október végére elkészül a Csongrád megyei Mórahalom új közigazgatási, gazdasági, közösségi funkciókat betöltő új városközpontja. A 937 millió forintos összköltségű beruházás bokrétaünnepét pénteken tartották.

MTI Ingatlan

Átadták a kibővült termálfürdőt Mohácson

Megújult Mohács déli városrésze és kibővült a termálfürdő, az összesen mintegy 835 millió forint értékű beruházások záró ünnepségét csütörtökön tartották a Duna-parti városban.

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Rá se lehet ismerni Sárvárra

A Nyugat-dunántúli Regionális Opratív Program keretében 85 százalékban támogatott fejlesztésnek köszönhetően...

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Milliárdokat bukhatnak a garázson

Heteken belül megkezdődhetnek a mélygarázs felszíni munkálatai, és ideális esetben nyár elejére normalizálódhat a...

1 2
Kétszer egysávos út épülne Gyúrón, tiltakoznak a helyiek

Kétszer egysávos út épülne Gyúrón, tiltakoznak a helyiek

Még csak ötezer szurkoló vette át a karszalagját

Még csak ötezer szurkoló vette át a karszalagját

Istenes Bence: „Lassítanom kell”

Istenes Bence: „Lassítanom kell”

Alapból is látványos a Volkswagen Arteon és itt sikerült egyedivé is tenni

Alapból is látványos a Volkswagen Arteon és itt sikerült egyedivé is tenni

A delta variáns első tüneteit könnyebb összekeverni egy közönséges náthával

A delta variáns első tüneteit könnyebb összekeverni egy közönséges náthával

Nézzen rá: 360 fokos videót készített a NASA a Marsról, a hangokat is hallani

Nézzen rá: 360 fokos videót készített a NASA a Marsról, a hangokat is hallani

Karácsonyra fogják a lebetonozott virágágyást, pedig már Tarlós sem kímélte

Karácsonyra fogják a lebetonozott virágágyást, pedig már Tarlós sem kímélte

Radar360: Egymást váltják a tüntetések a Parlament előtt

Radar360: Egymást váltják a tüntetések a Parlament előtt

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával