Gatyamadzagjával fojtotta meg várandós élettársát, 15 évre börtönbe kerülhet egy nyírkátai férfi
A gyilkosság előtt meg is vágta a nő arcát.
A gyilkosság előtt meg is vágta a nő arcát.
hvg.hu
A bíróság 180 óra közérdekű munkára ítélte a csalót.
hvg.hu
A férfi kezdetben az ismerőseit csapta be, később azonban szintet lépett.
hvg.hu
Vádat emeltek egy többszörösen büntetett 31 éves férfival szemben, aki tavaly július és szeptember között több nőt is megtámadott Budapest IX. kerületében. Kettőt megpróbált megerőszakolni, két másik nőtől pedig késsel fenyegetőzve mobiltelefont rabolt.
MTI
Vádat emelt az ügyészség azzal a fiatalkorú nővel szemben, aki mérgében megrázta hét hónapos csecsemőjét, és ezzel életveszélyes sérülést okozott neki.
MTI
Maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ügyészség egy életveszélyes, és több súlyos sérüléssel végződő balesetben részes mindkét sofőrrel szemben. Egyikük az elsőbbségadást mulasztotta el, a másik a megengedett sebesség kétszeresével hajtott, emiatt nem tudta elhárítani a balesetet.
hvg.hu
Tudták, hogy csak pépeset kaphatna, az orvos mégis jóváhagyta, hogy a Down-szindrómás férfit normál ebéddel etessék meg.
hvg.hu
Százmillióval árazták túl a projektet, a csalással megszerzett pénzből még vadászházra is futotta.
MTI
Jeanne Bellino azt állítja, hogy 1975-ben, 17 éves korában, ellene elkövetett állítólagos bántalmazás után "maradandó lelki sérülést" szenvedett.
hvg.hu
Az állat maradandó sérüléseket szenvedett.
hvg.hu
A támadásokat alaposan megtervezett, begyakorolt forgatókönyv szerint hajtották végre.
hvg.hu
A támadók szétszaladtak, amikor a rendőrök megérkeztek. Két ember ellen vádat emeltek.
hvg.hu
Önkényuralmi jelkép használata és műemlék megrongálásával elkövetett rongálás miatt emelt vádat az ügyészség egy 15 éves fiúval szemben.
hvg.hu
Vádat emelt egy férfi ellen az ügyészség szexuális kényszerítés bűntette miatt, aki Miskolcon az egyik futballstadion környékén kutyát sétáltató nő irányába ment, mellé érve egy hirtelen mozdulattal benyúlt a lábai közé, és megmarkolta intim testrészét.
hvg.hu
A két magyar férfi nem tudott magyarázatot adni a tettére.
hvg.hu
Az ügyészség vádat emelt több ember ellen, akik országszerte kereskedtek kábítószerrel. Egyikük még home office-ból “dolgozott” dílerként, amikor házi őrizetben volt ugyanilyen bűncselekmény miatt.
hvg.hu
A húszéves férfi a nő két kisgyermekét is rendszeresen bántalmazta.
hvg.hu
A férfi ügyes trükkel rejtette el a bankjegyeket.
hvg.hu
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki 2001-ben, akkor mindössze 16 évesen megpróbált megölni egy nőt, összeszurkálta az utcán. A vádlott akkor buktatta le magát, mikor 15 évvel később, egy másik büntetőügyének tárgyalására hamis bombariadót jelentett be.
hvg.hu