Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Pénzbüntetés lehet az ügy vége.
Az eset tavaly júniusban történt, amikor egy vállalkozás munkaterületén az egyik helyiségében dolgozó munkás elektromos sarokcsiszolóval egy fémváz bontását végezte, amely szikraképződéssel járt. A közvetlen szomszédságában lévő, megfelelő szellőzés nélküli helyiségben a vádlott művezető utasítására két munkás a szőnyegpadló-ragasztó maradványait ún. spaklival és nitro hígítóval távolította el – olvasható a Bajai Járási Ügyészség közleményében.
Munkavégzés közben azonban egyikük – a sértett – az ajtónak háttal haladva meglökte a szomszédos munkaterület felé nyíló ajtót. Emiatt az ott használt flexgép szikrája belobbantotta a szőnyegpadló maradványain szétterített nitro hígítót, illetve annak felgyülemlett gőzét. A padlózaton négykézláb ereszkedve, a kötelezően használandó munkavédelmi kesztyű nélkül munkát végző sértett a körülötte keletkezett tűzben súlyos égési sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség vádja szerint a baleset azért következhetett be, mert a művezető nem tartotta be a munkavédelmi szabályokat:
Az ügyészség a férfit foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségével vádolja, és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyében a Bajai Járásbíróság hoz majd döntést.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?