#vádemelés




Vádat emeltek az érpataki polgármester ellen a bábuakasztás miatt

A vád szerint közösség elleni uszítást követett el Orosz Mihály Zoltán, amikor izreali vezetőket ábrázoló bábuknak rendezett nyilvános akasztást. Az is kiderült, hogy a "hóhér" a helyi önkormányzat alkalmazottja volt. Az ügyészség felfüggesztett börtönt javasolt az érpataki polgármesternek.



Újabb gyilkosság Portik Tamás és a Fogász számláján

Az 1996-ban megölt Domák Ferenc, közismert nevén Cinóber megölése ügyében vádat emelt a Fővárosi Főügyészség három emberrel köztük Jozef Rohác-csal és Portik Tamással szemben. A két férfi vádlott a Fenyő János és Prisztás József meggyilkolása miatt folyó büntetőeljárásokban és az Aranykéz utcai robbantásban is.





Kidobta a lakásból a babakocsiban ülő 9 hónapos kisfiút

A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt nyújtott be vádiratot azzal a 41 éves férfival szemben, aki élettársa 9 hónapos kisfiát babakocsival együtt kidobta a lakás teraszának kövezetére, majd ezután a nő 2 éves gyermekét is bántalmazta.



Vasrúddal öltek meg egy siófoki vállalkozót

A Somogy Megyei Főügyészség nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat három férfival szemben, akik pénzt akartak szerezni egy siófoki, trafikokat és vendéglátó helyeket üzemeltető vállalkozótól, akit egy vasrúddal vertek agyon.



Nyolc évvel ezelőtti ékszerboltrablásért emeltek vádat

Egy 34 éves férfival szemben, aki nyolc évvel ezelőtt ismeretlen társával együtt kirabolt egy budapesti ékszerboltot a Fővárosi Főügyészség jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt most emelt vádat – derült ki a vádhatóság közleményéből.



Vádat emeltek az Index autóját üldöző markolós ellen

Vádat emeletek a cikói hulladéktározó egyik dolgozója ellen, aki tavaly szeptemberben egy munkagéppel támadt az Index újságíróira. Hadházy Ákos szekszárdi önkormányzati képviselővel a tározó környezetszennyező működéséről készítettek videó, és autóval bementek az önkormányzati tulajdonban lévő hulladékgazdálkodási cég területére, ott indult meg feléjük egy markoló.




Megfogtak egy újabb téglát az adóhatóságnál

Május 4-én a Központi Nyomozó Főügyészség vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre az előnyért hivatali kötelességét megszegve és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt egy volt pénzügyőr hadnaggyal és két civil társával szemben – közölte a főügyészség.


Újszülött halála miatt emeltek vádat két orvossal szemben

Egy problémás ikerszülés miatt emeltek vádat a szentesi orvosok ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. Az ikrek egyike egy héttel a születése után meghalt az oxigénhiányos állapot, valamint a szülésnél elszenvedett fizikai sérülések és az ezek által kiváltott sokk miatt.