Újabb vádemelés Chirac volt francia elnök ellen
Újabb illegális pártfinanszírozási ügyben emelt vádat pénteken Jacques Chirac ellen egy párizsi vizsgálóbíró – tudatták közleményben a volt francia elnökhöz közel álló források.
Újabb illegális pártfinanszírozási ügyben emelt vádat pénteken Jacques Chirac ellen egy párizsi vizsgálóbíró – tudatták közleményben a volt francia elnökhöz közel álló források.
hvg.hu
Mihail Hodorkovszkij, a Yukos (Jukosz) olajbirodalom volt főrészvényese ellen újabb, harmadik pert készítenek elő - jelentette ki egy tanú a második per tárgyalásán hétfőn. Az állítást az ügyészség sietve cáfolta, de a keddi orosz lapok inkább a hivatalos cáfolatot fogadták hitetlenkedéssel.
hvg.hu
Vádat emeltek Németországban egy magyar zsidók lemészárlásával gyanúsított férfi ellen - jelentette be kedden a duisburgi tartományi bíróság.
hvg.hu
Vádat emeltek egy amerikai gyógyászati termékeket gyártó vállalat és annak vezetői ellen, mert nem engedélyezett csontnövekedést segítő eszközeik súlyos mellékhatásokkal jártak, adta hírül az NPR.
hvg.hu
Sikkasztás és hivatali visszaélés vádjával kell bíróság elé állnia Jacques Chiracnak - a hírt a volt köztársasági elnök sajtóirodája jelentette be pénteken.
hvg.hu
Vádemelési javaslattal zárta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda főkapitánya elleni nyomozást, amelyet még júliusban indítottak törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt - közölte kedden a rendőrség.
hvg.hu
Uszítás gyanújával vádat emelhetnek a Bundesbank egyik vezetője, Berlin városának korábbi pénzügyi szenátora ellen.
MTI
Három pontban vádat emeltek vasárnap korrupció miatt Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnök ellen - közölte Menahem Mazuz főügyész hivatala.
MTI
Közokirat-hamisítás bűntettével vádolja a székesfehérvári városi ügyészség a sukorói ingatlancserében érintett magánszemélyt; a Fejér Megyei Főügyészség pedig négy óvást nyújtott be az ügyben - közölte a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője.
MTI
Fegyveresen elkövetett emberrablás miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség négy férfi ellen, ötödik társukat személyi szabadság megsértésével vádolják - közölte a főügyészség sajtóirodája.
MTI
Előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel vádolja a Fővárosi Főügyészség Jozef Rohacot – közölte az ügyészség.
MTI
MTI
hvg.hu
Lezárult a nyomozás Magyarországon a gázolással gyanúsított burgenlandi rendőr ügyében, a hatóság segítségnyújtás elmulasztása címén nyújtott be ellene vádemelési javaslatot – írta szombati számában a Kurier.
MTI
Nemi erőszak címén vádat emelnek Mose Kacav volt izraeli államfő ellen - közölte vasárnap az izraeli igazságügyi minisztérium.
MTI
Az indiai rendőrség vádat emelt szerdán a tavalyi mumbai terrortámadás egyetlen életben maradt merénylője ellen.
MTI