Jókorát törlesztett Dúró Dóra
Több milliót tudtak visszaadni a banknak, egyéb változás nem nagyon volt vagyonnyilatkozatában.
Több milliót tudtak visszaadni a banknak, egyéb változás nem nagyon volt vagyonnyilatkozatában.
Farkas Sándor az ügyészség szerint nem követett el bűncselekményt, amiért ekkora összeget egyszerűen nem tüntetett fel a dokumentumban.
Tasó László államtitkár állítja, nem hagyott ki semmit a vagyonnyilatkozatából, és feljelentést tesz mindenki ellen, aki az ellenkezőjét állítja.
Idén is megizzasztotta a parlamenti képviselőket a vagyonnyilatkozatuk kitöltése, a sokszor kacifántosra sikerült bevallások pedig az adatokat rögzítő civileket dolgoztatták meg, akik némi modernitást próbálnak vinni a XXI. századi demokráciába azzal, hogy kereshető adatokká alakítják a sokszor kézzel írt nyilatkozatokat. Hoffmann Rózsa és Balog Zoltán is elvérzett egy-egy ponton, a botrányba keveredett Farkas Flórián is furcsa megjegyzéseket tett, de megdöbbentő Tapolczai Gergely 570 milliós tartozása.
Nőttek a megtakarításai és továbbra is háromféle egyetemi fizetést visz haza a miniszteri apanázs mellé Trócsányi László. Az igazságügyi miniszternek továbbra sincs semmilyen tartozása.
Több mint 90 millióval kevesebb osztalékjövedelemhez jutott tavaly az Altus Zrt.-ből Gyurcsány Ferenc. De azért közben szépen törlesztette a kötcsei ház jelzáloghitelét, és így már csak 63,1 millió forinttal tartozik a banknak.
A Jobbik nem csak erre, hanem a kettős állampolgársággal és külföldi bankszámlával rendelkező képviselők és jelöltek kilétére is kíváncsi.