Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Farkas Sándor az ügyészség szerint nem követett el bűncselekményt, amiért ekkora összeget egyszerűen nem tüntetett fel a dokumentumban.
A fideszes országgyűlési képviselőről februárban írta meg a Direkt36, hogy a cégének 2012 óta juttatott összesen több mint 2,5 milliárd forintos mezőgazdasági támogatásból csak 925,5 milliót tüntetett fel a parlamenti bevallásaiban. De kihagyott belőlük két olyan céget is, amiben tulajdonrésze volt.
A kormánybiztosként a Mezőhegyesi Ménesbirtokot is irányító képviselő ellen a cikk nyomán feljelentést tett Tényi István, aki szerint Farkas költségvetési csalást követett el, illetve hamis magánokiratokat nyújtott be. A 444 most azt írja, Tényi megkapta az értesítést arról, hogy megszüntették az ügyben indított nyomozást, mert a Központi Nyomozó Főügyészség szerint nem történt bűncselekmény.
Az indoklás szerint azzal, hogy valótlan összegeket tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában, Farkas Sándor nem követett el költségvetési csalást, hiszen nem okozott vagyoni hátrányt sem a magyar költségvetés alrendszereinek, sem az Európai Unió pénzalapjainak.
Emiatt eleve nem is indult nyomozás, csak a hamis magánokiratok ügyében. Abban pedig megállapította az ügyészség, hogy a képviselő – mivel a vagyonnyilatkozatához az adatokat a főkönyvelőjétől kapta, aki nem a megfelelő számokat küldte el – bizonyára nem is tudta, hogy rosszul tölti ki a papírokat.
A két cégben meglévő tulajdonrészét pedig a nyomozók szerint azért nem tüntette fel Farkas Sándor, mert elfeledkezett róluk.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.