Ön mit szól a kormány tabudöntögető tervéhez? Szavazzon!
Gyerekkorunk végeláthatatlanul hosszú nyári vakációi le fognak rövidülni. De kinek jó ez?
Gyerekkorunk végeláthatatlanul hosszú nyári vakációi le fognak rövidülni. De kinek jó ez?
hvg.hu
Véget ér körülbelül 1,2 millió általános és középiskolás diáknak ma a 2015/2016-os tanév, és megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. Lehet menni táborozni.
MTI
Szakszervezeti források szerint az Auchannál és a Tescónál is kísérletet tettek rá, hogy a szerződés apró betűs részében mondassanak le a dolgozókkal arról, hogy kéthetes szabadságot vehessenek ki a nyáron. Kényszer azonban nem volt, aki kiszúrta a turpisságot, nem írta alá a papírt.
hvg.hu
Harmadával emelkedett a nyári táborok ára, a legkeresettebbek idén a sport-, a készségfejlesztő, az idegen nyelvi és a katonai táborok.
hvg.hu
A 65 éves asszony összeveszett férjével portugáliai vakációjukon, és miután nem találta a férfit, Madeira szigeténél megpróbálta úszva utolérni azt az óceánjárót, amelyen feltételezése szerint házastársa tartózkodott. A nőt négy óra úszás után kimentették a helyi halászok. A férj egyébként nem volt a hajón.
MTI
Egy Wizz Air-járaton fotózták le a Kanári-szigetekről hazafelé tartó Fidesz-frakcióvezetőt.
hvg.hu
Alig kezdődött el a tanév, máris beköszöntött a viszonylag hosszú őszi szünet. Sokan felvetik, miért van erre szükség, hisz „még nem alakult ki bennük az iskolába járási feszültség” sem. Az általunk megkérdezett szakemberek azonban úgy vélik, igenis ki kell, hogy pihenjék a diákok a magyar iskola által mostanában diktált extrém hajszát. Kérdés persze, mit kezdenek a dolgozó szülők a gyerekekkel a szünet alatt.
A miniszterelnök nyaralási szokásairól cikkezett a Bors. Orbán Viktor mindig odafigyel, hogy csak olyan helyekre és olyan hosszú vakációra vigye el övéit, amelyet egy átlagos magyar család is megengedhet magának. Még nem tudni, idén hol nyaral az Orbán család, de csak néhány nap fog beleférni, és nem valószínű, hogy Horvátországban.
hvg.hu
Az Emmi államtitkárának válaszából kiderül, hamarosan napirendre veszi a kormány az iskolai nyári szünet átalakítását, esetleg lerövidítését, a szünetek más elosztását.
hvg.hu
Mivel a múlt hét közepe óta Görögország gyakorlatilag csődbe ment, és a vasárnapi népszavazás eredménye miatt a feszült pénzügyi helyzet várhatóan csak tovább fokozódik, ha Görögországba tart, nem érdemes már a szokásos vakációra készülni.
hvg.hu
Hová mennek nyaralni? Mennyi pénzt szánnak az utazásra? Arra kérjük olvasóinkat, töltsék ki az alábbi kérdőívet.
hvg.hu
A kormány a tanítási napok átrendezésén gondolkozik - derült ki Czunyiné Bertalan Judit államtitkár ATV-s interjújából. Konkrét intézkedés még nincs az ügyben, de a közoktatásért felelős politikus szerint túl nagy terhet ró a családokra a két és fél hónapos nyári szünet.
hvg.hu
Június 11-én, egy nappal az utolsó normál tanítási nap előtt, két nappal az évzárók előtt dolgozatot írt minden 6.-os és 8.-os diák.
A nyári vakáció ideje alatt a szülőknek fokozottabban kell figyelniük a gyerekekre – erre hívta fel a figyelmet a rendőrség. Nemcsak az utakon vagy tömegközlekedéskor érheti őket baj, hanem otthon, internetezés közben is. A tinédzserekre a szórakozóhelyeken leselkedhetnek veszélyek.
MTI
Még egy hét van hátra a tanévből, majd 1 millió 267 ezer diáknak megkezdődik a két és fél hónapos nyári vakáció. Idén nyáron is sokféle program, táborlehetőség közül választhatnak a szünidő tartalmas eltöltéséhez, az árak a tavalyihoz képest nem emelkedtek.
MTI
Három hét van hátra, és elkezdődik a nyári vakáció, a – más országokhoz képest – hosszú szünet azonban sok családban leginkább gyermekelhelyezési problémát jelent. Főleg azoknál van ez így, ahol nincs nagyszülői segítség, és a szülők nem tudják kifizetni a táborokat sem. A két és fél hónap alatt még nagyobbra nyílik az olló a szegényebb és a gazdagabb gyerekek készségei, tudása között.
Nyolcvan izraeli gyerek és felnőtt érkezik Magyarországra a Hamász rakétatámadásai által leginkább érintett területekről. A program része néhány nap nyaralás Badacsonytomajban, egynapos kirándulás Bécsbe, budapesti turistaprogramok és ismerkedés a magyarországi zsidó közösség tagjaival.
MTI
A legjelentősebb tíz küldő állam közül a legnagyobb mértékű növekedést mutatta júliusban Horvátországban a magyar turisták száma, a bővülés mértéke az első hét hónapra vonatkozóan is kiugró – mondta el a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője pénteken az MTI-nek.
MTI
A hazai internetezők körében végzett felmérés szerint a lakosság 46 százaléka tervez üdülést idén. A vakációzók átlagosan nyolc napot szánnak pihenésre. A nyaralók 22 százaléka a SZÉP-kártyán lévő összegből mulat.
MTI
Az európaiak Európán belül utaznak a leginkább, ebben nincs semmi meglepő. Abban azonban már annál inkább, hogy egyes országokban szinte csak külföldre utaznak az emberek, ha utaznak, illetve, hogy a déli országok polgárai a többiekhez képest igen hosszan vakációznak. Magyarországon rövidebb időre utaznak el az emberek, döntően belföldre, kocsival.
hvg.hu