Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#valószínűségszámítás

MTI Tech

Apja minden matekkönyvtől eltiltotta, aztán jött a világraszóló meglepetés

Háromszázhatvan éve, 1662. augusztus 19-én halt meg Párizsban a 17. század egyik legragyogóbb elméje, a francia Blaise Pascal, aki maradandót alkotott a matematika, a fizika és a filozófia területén is. Gondolatok című műve nem csak a francia próza remekműve, de a nyugati és keresztény gondolkodás egyik csúcspontja is.

hvg.hu Tech

Valahogy így néz ki, amikor nem áll meg Brüsszel: négy magyar kutató kap fejenként 600 millió forintot

Két orvostudományi, egy matematikai és egy politikatörténeti magyar projektre is megadták az Európai Kutatási Tanács önálló csoporttal rendelkező kutatók számára kiírt pályázati támogatást. A nyertesek ötéves, legfeljebb 2 millió eurós, azaz több mint 600 millió forintos támogatással járó kutatási programot indíthatnak el.

Szegő Iván Miklós Tech

Ha már nyerünk, hogyan legyünk milliárdosok a lottón?

Hogy lesz-e lottóötösünk, azt nem lehet befolyásolni, de azt igen, hogy ha már nyerünk, akkor minél több pénzt söpörjünk be – ez utóbbi azonban részben matematikai, részben pszichológiai tényezőkön is múlik.

hvg.hu Tech

Ne döntsünk pénzfeldobással, megbízhatatlan

Valószínűségszámítási fejetlenséget fedeztek fel kanadai kutatók a pénzfeldobásban: több a fej, mint az írás, holott "hosszabb távon", kellően sok kísérlet esetén elméletileg ugyanannyinak kellene lennie a kettőnek.

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Szekrénypénzt szedett a diákok mobiljának elzárásáért egy iskola

Szekrénypénzt szedett a diákok mobiljának elzárásáért egy iskola

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

„Ha isten megadta nekünk a vagyont, hogy kiváltságosok legyünk, akkor erkölcsi felelősséggel tartozunk a társadalomnak”

„Ha isten megadta nekünk a vagyont, hogy kiváltságosok legyünk, akkor erkölcsi felelősséggel tartozunk a társadalomnak”

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

A címlapról ajánljuk