#verseny

Csaknem 60 milliárdot kaptak az emberek

Csaknem 60 milliárd forintot hozott össze a Gazdasági Versenyhivatal tevékenységével a fogyasztók számára nég év alatt. Ennyivel többet fizettünk volna a különböző javakért és szolgáltatásokért, ha a hivatal nem füleli le az alacsony árak ellen mesterkedőket.



Ezért vannak hátrányban a magyar cégek már a startnál

A magyar vállalkozások nagy része azért esik el komoly megrendelésektől, mert nem elérhetők termékeinek adatai. Míg Nyugat-Európában a szükséges információk az esetek 60 százalékában megtalálhatók a cégek honlapján, addig Magyarországon ez az arány csupán 12-15 százalék körül mozog.



Állatkínzás vagy közös küzdelem a szánhúzóverseny? – Nagyítás-fotógaléria

A Francia-Svájci Alpokban megrendezett, szerdán véget érő La Grand Odyssée a világ legnagyobb szánhúzókutya-versenye. Mivel ezen a versenyen vannak a leghosszabb napi szakaszok, a sikeres szerepléshez elengedhetetlen a kutyák és gazdáik kiváló fizikai állapota, és a tökéletes összhang. A verseny nem elitista, minden féle-fajta kutya részt vehet a megmérettetésen, legyen akár törzskönyvezett szánhúzó vagy játszótéri keverék. A cél, az 1000 km-es táv minél gyorsabb teljesítése. Gyakran visszatérő kérdés a hasonló versenyek kapcsán: vajon a kutyák számára is örömet okoz a verseny, a közös száguldás és a küzdelem, vagy csak a győzelemre vágyó gazdik fura hóbortjának áldozatai? Ezt a kérdést most nem fogjuk megválaszolni, mindenesetre mutatunk néhány fantasztikus felvételt.



Kínai húsok miatt buknak el a bringások a doppingvizsgálaton?

Matt White, a GreenEdge csapat sportigazgatója szerint a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek (UCI) a jövőben jobban kell figyelnie a kínai húsokra, miután a szezon második felében két olyan versenyző is klenbuterollal akadt fenn a doppingvizsgálaton, aki a távol-keleti országban szerepelt.


Veresegyházi hagyományőrzés herőkével

A Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Versenyt 12. alkalommal rendezte meg a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület a Budapesti Gazdasági Főiskola védnökségével.




Kiderült, mit lehet főzni 420 forintból

Az Elamen Zrt. és a Hungast Dél-Magyarország szakácsai nyerték meg a METRO Vevőakadémián november 23-án megrendezett Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) döntőjét. A csapatoknak nettó 420 Ft/adag áron kellett az ételeket elkészíteniük.



Befellegzett a kartelleknek?

Könnyebb hozzáférés a bizonyítékokhoz, rugalmasabb elévülési szabályok, a károkozó bizonyítási terhe – e fontos változtatásokkal könnyíti meg az árkartellező, erőfölénnyel visszaélő cégek áldozatainak kártérítését az EU új irányelvjavaslata. Jelenleg ugyanis hiába mondja ki a versenyhatóság (itthon a GVH), hogy a vállalatok jogot sértettek a kartellezéssel, a károsultak ritkán érvényesítik igényeiket polgári perekben többek között a jogszabályok hiányosságai miatt. Mindez azonban megváltozhat.







Startol a legsikeresebb konyhai valóságshow

Válogatott szakácsok versengenek a televízió nyilvánossága előtt, hogy a szakértő zsűri eldöntse, melyikükből lesz Top Chef, aki jelentős pénzösszeggel gazdagodva, akár saját étterme nyitásához is megnyerheti az induló tőkét.