#vetőmag


GMO-botrány: ki nyerhet a betárcsázással?
 

GMO-botrány: ki nyerhet a betárcsázással?

Annak ellenére, hogy megszületett a GMO-élelmiszerek termesztését tiltó kormányzati döntés, és ismét megerősítették a magyarországi moratórium fenntartását 2009 márciusában, a hazai termékek nincsenek biztonságban. Az EU-ban félő, hogy megrendült a bizalom a hazánk számára előnyt jelentő „tiszta” termékek megbízhatóságát illetően, miközben egy esetleges hazai vetőmagpiaci átrendeződés is csak a szinte biztosan szennyezett, fekete vetőmag-szállítmányoknak kedvezne.

hvg.hu hvg.hu

Földet és vetőmagot kapnak Lábatlanon a rászorulók
 

Földet és vetőmagot kapnak Lábatlanon a rászorulók

A rászorulók élelmiszerek termeléséhez megművelhető földet és tizenötezer forint értékű vetőmagcsomagot kapnak Lábatlanon, a lehetőségért jelentkezni kell az önkormányzatnál - mondta el a Komárom-Esztergom megyei település jegyzője az MTI-nek.

MTI MTI

Nem mindegy, ki mint vet
 

Nem mindegy, ki mint vet

A magyar gazdaságokban mintegy 12 ezer szívólevegős elven működő vetőgépet használnak a gazdálkodók, de 70 százalékukon nem használják a jogszabály szerint kötelezően előírt deflektort.

MTI MTI




Kiderült a Monsanto titka
 

Kiderült a Monsanto titka

Megugrott a profit a világ legnagyobb vetőmagcégénél: az amerikai Monsanto szerdai közlése szerint a májussal végződött harmadik üzleti negyedévben 937 millió, részvényarányosan 1,74 dollár volt a profit, 35 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A jó eredmények leginkább annak tudhatók be, hogy viszonylag korán kezdődött a vetési időszak.

MTI MTI

Őshonos növények vetőmagját is lehet árulni
 

Őshonos növények vetőmagját is lehet árulni

A magyarországi természetes gyepeken előforduló, őshonos fajokból összeállított takarmány vetőmagkeverékek is árusíthatóak a jövőben; ezt rögzíti a június 4-én hatályba lépett kormányrendelet - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn az MTI-t.

MTI MTI

Földet és vetőmagot kapnak a romák Püspökhatvaniban
 

Földet és vetőmagot kapnak a romák Püspökhatvaniban

Huszonnyolc roma családnak juttat háztáji gazdálkodásra alkalmas földterületet a püspökhatvani önkormányzat, míg a kertészkedéshez szükséges vetőmagokból összesen harmincöt rászoruló család részesülhet a Katolikus Karitász és a Váci Egyházmegyei Karitász jóvoltából – közölte Bátyi József, a Pest megyei település független polgármestere kedden.

MTI MTI

Korlátlanul adható el a világban a magyar vetőmag
 

Korlátlanul adható el a világban a magyar vetőmag

A magyar vetőmag stratégiai termék, gyakorlatilag korlátlanul adható el a világban - jelentette ki Szépe Ferenc, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) mezőgazdasági főosztályának vezetője szerdán Budapesten, a "Vessünk magyar vetőmagot!" címmel megrendezett kerekasztal-beszélgetésen.

MTI MTI


GMO-s kukorica: Csongrádban eddig egy gazda bánta
 

GMO-s kukorica: Csongrádban eddig egy gazda bánta

Eddig egy Csongrádhoz közeli termelő volt kénytelen betárcsázni kukoricáját a megyében, mert génmódosított vetőmagot használt. A gazda nem tudta, hogy olyan vetőmagot vásárolt egy kereskedőtől, amely a vizsgálatok alapján igazolhatóan GMO-szennyezett volt.

MTI MTI

Diplomáciai szál a GMO-s vetőmagok ügyében
 

Diplomáciai szál a GMO-s vetőmagok ügyében

Hivatalos tájékoztatást kért az Egyesült Államok magyarországi nagykövetsége a Vidékfejlesztési Minisztériumtól a GMO-botrányban érintett két amerikai vállalkozás miatt – írja hétfői számában a Napi Gazdaság. Az ügyben már volt is egy találkozó, de ott a két ország génmódosított vetőmagokkal kapcsolatos eltérő politikája nem került szóba.


Fokozottan ellenőrzik a vetőmagokat
 

Fokozottan ellenőrzik a vetőmagokat

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdától elrendelte az egész ország területén a forgalomba hozott vetőmagok fokozott ellenőrzését - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.

MTI MTI

Újra indul az Élelmiszerlavina program
 

Újra indul az Élelmiszerlavina program

Tizennégy község részesül a Syngenta magyar leányvállalatai által felajánlott vetőmag- és növényvédőszer-adományból, amely az Élelmiszerlavina önkormányzati pályázat révén jut el a rászorulókhoz.

MTI MTI

MA: számítani kell a hamisított vetőmagok megjelenésére
 

MA: számítani kell a hamisított vetőmagok megjelenésére

A mostani árakkal számolva akár százezer forintot is veszíthet a gazdálkodó egy hektárra vetítve, ha hamisított, nem ellenőrzött vetőmagot használ, és így elmarad a termés minősége, valamint mennyisége is a várhatótól - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara (MA) legfrissebb, tájékoztatójában.

MTI MTI