Az Európai Unió is javasolja az ukrán exporttermékek tarifájának eltörlését
A javaslatot már csak az Európai Parlamentnek kell megszavaznia és az Európai Unió Tanácsának aláírnia ahhoz, hogy hatályba is lépjen.
A javaslatot már csak az Európai Parlamentnek kell megszavaznia és az Európai Unió Tanácsának aláírnia ahhoz, hogy hatályba is lépjen.
hvg.hu
Ma temetik Madeleine Albright néhai amerikai külügyminisztert, aki a '90-es években rávette Bill Clinton elnököt a NATO keleti bővítésére és a beavatkozásra a koszovói polgárháborúba. Mindkettő megtalálható Putyin érvelésében az ukrajnai invázió indokai mögött.
Nagy Gábor
Kavalát elég bizonyíték nélkül tartóztatták le.
hvg.hu
Igor Konasenkov vezérőrnagy szerint az orosz harcászati légierő 59 ukrán katonai létesítményre mért csapást, aminek következtében egyebek között megöltek több mint 120 „nacionalista” fegyverest és megsemmisítettek 35 páncélozott járművet.
MTI
Látványos győzelem után újrázhat a francia államfő, Emmanuel Macron, de pozíciója megszilárdításához még egy menet vár rá. Az Európai Unióban sokan fellélegezhettek, hogy elmaradt a populista áttörés az egyik legfontosabb tagországban.
Szabó Márta
Andrej Rugyenko szerint Moszkvát aggodalommal tölti el a szakadár régióban bekövetkezett robbanássorozat.
hvg.hu
Hogyan ítélik meg a sajtószabadságot Magyarországon és Közép-Európában? Az ukrán háború alaposan belezavar Kelet-Európa növekedési reményeibe. A fegyverszállítási töprengések háttere. Az Osztrák Concordia Sajtóklub díjával tüntették ki a 92 éves Lendvai Pált.
hvg360
A birodalmi gőg sugárzott minden rezdüléséből annak a svédországi orosz tanárnőnek, aki hosszasan kezdett szidalmazni egy ukrán nőt, mert az megkérdezte, hogy miért dobálja szét az ukrán nemzeti jelképeket.
hvg.hu
Igor Volobujev elhagyta Oroszországot, hogy fegyverrel védje Ukrajnát.
hvg.hu
Vlagyimir Putyin mondhat, amit akar, a nagyobb összefogás jobban elrettenti a lehetséges orosz agressziót Európában.
hvg360
Mianmar egykori első emberének már korábban kiszabott 6 éves börtönbüntetését újabb öt évvel meghosszabbították, ezúttal korrupciós vádak miatt.
hvg.hu
hvg.hu
merites.hu
Belgorod közelében ég egy lőszerraktár. A helyi kormányzó szerint lakóépületek és a polgári lakosság nem kerültek most veszélybe.
hvg.hu
A DJI az első nagy kínai cég, amely hivatalosan is bejelentette a háború kezdete óta, hogy otthagyja Oroszországot és Ukrajnát.
hvg.hu
Egy orosz hírügynökség azt állítja, hogy a hadseregük már a teljes herszoni területet megszerezte, hajnalban állítólag robbanásokat hallottak az oroszországi Belgorodban. Amellett pedig, hogy mi történik a fronton, Európa-szerte azt várják, Lengyelország és Bulgária után más országok felé is leállítja-e Oroszország a gázszállítást. Percről percre követjük az orosz–ukrán háború híreit.
hvg.hu
Próbálják az oroszok megerősíteni a jelenlétüket a háború egyetlen olyan helyén, ahol nagyobb területi nyereségeik voltak eddig.
hvg.hu
James Heappey korábban arról beszélt, hogy az ukránok számára teljesen legitim célpontoknak számítanak az oroszországi utánpótlási vonalak és számukra nem jelentene problémát, ha az ukránok ezeket brit fegyverekkel támadnák
hvg.hu
Újabb Oroszországot sújtó uniós szankciócsomag érkezik, a közelmúltban bekövetkezett gazdasági korlátozások miatt az orosz tőzsde felügyelőbizottságának elnöke 10-12 százalékos GDP-csökkenést prognosztizál.
hvg.hu
Fico megjegyezte, számol vele, hogy hamarosan melegítőt ölt magára, a parlament ugyanis várhatóan csütörtökön lehetővé teszi az őrizetbe vételét.
hvg.hu
Az orosz védelmi minisztérium közölte, arányos választ adnának egy ilyen akcióra.
hvg.hu
Az állandó tagok, mint az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország és az Egyesült Királyság vétójoggal rendelkezik.
MTI