100 ezer ukrán menekültet fogadna be az Egyesült Államok
Bár elsőre eltörpül az eddig elmenekült ukránok számához képest, de ez segíthetne enyhíteni a nyomást.
Bár elsőre eltörpül az eddig elmenekült ukránok számához képest, de ez segíthetne enyhíteni a nyomást.
hvg.hu
A korábban az orosz börtönökben zajló visszaéléseket nyilvánosságra hozó aktivista forrásai szerint egyre rosszabb a hangulat a Szövetségi Biztonsági Szolgálaton (FSZB) belül és onnan lenne a legcélszerűbb megbuktatni az elnököt.
hvg.hu
Az elfogadott közös NATO cél az, hogy a háború semmiképpen se lépje át Ukrajna határát.
hvg.hu
A külügyminiszter a brüsszeli NATO-csúcs eredményeiről számolt be.
hvg.hu
A partjaitól 50 kilométerre zajló orosz-ukrán összecsapás árnyékában Románia a szomszédos Moldova miatt is aggódik, a kormány minden módon bizonyítani igyekszik hűségét a nyugati szövetséghez.
Ha az orosz elnök február 24-e előtt netán eljátszott a gondolattal, hogy Ukrajna lerohanása után mehet tovább, például a Baltikumban, akkor legkésőbb most már látnia kell: a nyugati elriasztás nem frázis – írja a konzervatív német lap főkommentátora, Jacques Schuster.
hvg360
Az ukrajnai gyermekek több mint fele arra kényszerült, hogy elhagyja otthonát a február 24-én kezdődött orosz támadások miatt - közölte az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) csütörtökön. A második világháború óta alig akadt példa arra, hogy a gyermekek ilyen gyorsan és nagy számban kényszerüljenek menekülésre.
MTI
Világszerte háborús bűnösnek nevezik az ukrajnai agresszió miatt Vlagyimir Putyin orosz elnököt, akit a legszívesebben nemzetközi bíróság elé állítanának. Ez azonban még akkor sem lenne egyszerű, ha a Kreml ura elvesztené a hatalmát.
Nagy Gábor
Az egyik ukrán híroldalon megjelent interjú szerint készülnek rá, hogy az oroszok Harkivhoz, vagy Mariupolhoz hasonló brutalitással fogják Kijevet támadni, de állítják, felkészültek. Vannak tartalékaik és egyelőre még utánpótlási vonalaik is. A civilek élete viszont egyre nehezebb lesz itt is.
hvg.hu
Lakott területet ágyúzó, vagy üzemanyag híján elakadó tankok, káromkodó katonák, trollkodó ukrán rádiósok. Orosz katonák rádiós kommunikációja alapján készített videón mutatja be a New York Times egy ukrán város elleni támadás első napját.
hvg.hu
Az ukrán elnök szerint egyenlőtlen feltételek mellett állnak helyt az orosz haderővel szemben, és védelmezik a NATO-val közös értékeiket.
hvg.hu
Lerombolt, megrongálódott épületek látszanak a felvételen.
hvg.hu
Az Egyesült Államok első női külügyminiszteréről, a most elhunyt Madeleine Albrightról kinevezésekor, 1997 februárjában jelent meg portré a HVG-ben. Ezt közöljük most újra változtatás nélkül.
Réti Pál
Más hajókat és egy lőszerraktárat is eltalálhatott az ukrán haditengerészet.
hvg.hu
Az orosz védelmi minisztérium szóvivője bizonyítékokat ígért az Ukrajnában folyó, amerikai forrásból finanszírozott biolaboratóriumi kísérletekre.
MTI
Az orosz–ukrán konfliktus a legélesebb nemzetközi válsághelyzet az 1962-es kubai rakétaválság óta. Soha azóta nem volt ekkora veszélyben a világ. A háborúból az ukránok akár győztesen is kikerülhetnek. Kérdés az is, mit lép a következőkben az Egyesült Államok. Mindeközben Orbán Viktor újratervezte az EU-s támogatáshoz fűződő viszonyát.
hvg360
Jens Stoltenberg szerint a NATO-csúcson a keleti régió védelmének megerősítéséről is dönthetnek. Ha így lesz, Magyarországra is újabb NATO-katonák érkezhetnek.
MTI
Minden felkavarodott a kelet-közép-európai külpolitikai térben. A lengyel, a szlovén és a cseh vezetők nemrég – ellentétben a magyar miniszterelnökkel – Kijevbe utaztak, találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, míg a szerb államfő és a boszniai szerbek első embere Oroszország szövetségesei.
HVG
Maciej Kisilowski nem gondolja, hogy az uniónak autokráciákkal kellene összeállnia Putyin ellen.
hvg360
Az újabb rakétaszállítmánnyal tízezer fölé emelkedik az ukrán hadseregnek szállított brit rakétafegyverek száma.
MTI