Ismét kezdődik a Csernobilban dolgozók kálváriája, négy napja nem váltották le a személyzetet
A közeli harcok miatt nem tudni, mikor kapnak váltást.
A közeli harcok miatt nem tudni, mikor kapnak váltást.
hvg.hu
A török államfő azt mondta, közelednek a háborúzó felek álláspontjai. Az ukrán külügyminiszter ilyesmiről nem tud.
MTI
Az orosz külügyminisztérium szerint csupán világító lőszereket használtak.
hvg.hu
Irina Verescsuk tévés beszédében arra utalt, hogy problémás lehet a fogolycsere.
hvg.hu
Egy másik katonai vezető elestéről is beszámoltak az ukránok. Oroszország egyik veszteséget sem erősítette meg.
hvg.hu
Az amerikai elnök Dél-Lengyelországban tartott beszédet az ott állomásozó légideszant-hadosztálynak. A honvédő ukrán civilekről azt mondta, hihetetlenek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A török elnök szerint az orosz elnöknek kell megtennie az első lépést a béke felé.
MTI
A lengyel miniszterelnök szerint az eddigi szankciók nem tartják vissza Oroszországot, ezért további intézkedéseket javasolt, és tíz pontban foglalta össze, mit kellene tenni a nemzetközi közösségnek Ukrajna megmentéséért, valamint azért, hogy eltántorítsák Putyint a harcok folytatásától.
hvg.hu
A magyar miniszterelnök szövetségese egyelőre ilyen szűkszavúan értékeli Magyarország háborús viselkedését.
hvg.hu
A repülőgép meghibásodott, végül egy másikkal jutott el a délkelet-lengyelországi Rzeszowba.
hvg.hu
Az amerikaiak legalább 7 ezerre teszik az orosz halottak számát, az ukránok pedig 16 ezerről számoltak be.
hvg.hu
Ráadásul az orosz békefenntartók orra előtt.
hvg.hu
A svájci lap riportere terepszemlét tartott az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltjének szűkebb pátriájában. Benyomásait így összegezte: bármi lesz is az eredmény az urnáknál, Magyarországon új szintre lépett a kőkemény politikai küzdelem.
hvg360
Összeesküvést szőttek ellene – vélekedett a volt amerikai elnök.
hvg.hu
A közösségi médiában megjelenő videók alapján az ukránok oldalán küzdő nemzetközi légió egyre komolyabb szerepet játszik a hadműveletekben.
hvg.hu
A támadáshoz felhasznált robotrepülőgép-fajtát már a szíriai polgárháborúban is bevetették az oroszok.
hvg.hu
A város polgármestere szerint évekig tart majd az újjáépítés.
hvg.hu
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök drámai hangvételű videóüzenetben kért segítséget azoktól a külföldiektől, akik életüket kockáztatva a fronton is harcolnának Putyin hadserege ellen. A legfrissebb adatok szerint már 50 országból 20 ezer önkéntes jelentkezett a felhívásra. Köztük van az amerikai Andrew Bennet is, aki már csak az útlevelére vár, hogy elindulhasson Ukrajna felé. A civilben ácsként dolgozó amerikai férfit New Yorkban kérdezte a motivációiról a Deutsche Welle.
hvg.hu
Kihasználják az elakadásukat az oroszok, veszteségeket pótolnak, logisztikai bázisokat létesítenek, B terveket kovácsolnak, miközben az ukrán ellenállás egyre eltökéltebb.
hvg.hu
Az egyezség szerint az amerikaiak legalább 15 milliárd köbméter LNG-t szállítanak le az év végéig.
hvg.hu