Bombariadó szakította félbe az ukrán mezőgazdasági miniszter videós egyeztetését
Épp az uniós kollégáival egyeztetett az ukrán tárcavezető, amikor megszólaltak a szirénák.
Épp az uniós kollégáival egyeztetett az ukrán tárcavezető, amikor megszólaltak a szirénák.
MTI
Orosz rakétavetőből lőtték ki a rakétákat. A vákuumbombának is nevezett fegyver használatát a genfi egyezmény tiltja.
hvg.hu
Egyre inkább az ukrán hadsereg javára billennek el az erőviszonyok Ukrajnában – mondta a Der Standard osztrák lapnak Michael Repass, aki a speciális műveletekért felelős amerikai parancsnokság vezetője volt Európában, de irányított ilyen egységeket Afganisztánban és Irakban is. Tavaly pedig – immár nyugállományban – az ukrán vezérkar tanácsadójaként működött. Szakterülete a kiképzés volt.
hvg360
Moszkva nemrég azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy vegyi és biológiai fegyvereket tart Európában, de ez Biden szerint nem igaz.
MTI
MTI
hvg.hu
Oroszország a távol-keleti részeiről pótolhatja a veszteségeit, a három hete folyamatosan dolgozó csernobili személyzet végre hazamehetett, az Euronewst pedig betiltották az oroszok. Kövessék percről percre frissülő hírfolyamunkat!
hvg.hu
Az atomerőmű február végén került orosz csapatok kezére, azóta nem váltották le a 211 fős műszaki stábot.
MTI
A vezérkar szerint elzárták Ukrajnát az Azovi-tengertől.
hvg.hu
Az ukrán elnök az ukrán népnek küldött hétfőn videóüzenetet, amelyben az ukránok szabadságát állította szembe az orosz megszálló erők „rabszolgaságával.”
hvg.hu
Az Idegenrendészet szerint a háború kezdete óta jelentkeztek ennyien, a BOK Csarnokban kialakított tranzitváróban pedig tájékoztatással segítenek.
MTI
MTI
hvg.hu
A tagállamok azonnali támogatási kéréseket küldhetnek a bizottságnak.
MTI
Több mint 400 ezer forintos Prada bakancsban feszített a putyinista csecsen elnök februári seregszemléjén.
hvg.hu
Tiltakozó jegyzéket adtak át az amerikai nagykövetnek az amerikai elnök kijelentései miatt.
MTI
MTI
hvg.hu
A 43 éves programozó, Szerhij Donyeckben tudta meg, hogy a családját lebombázták Irpinyben. Négy napon át utazott, Oroszország és Lengyelország felé kerülve, hogy Kijevbe juthasson, és eltemethesse családját.
hvg.hu
A német sajtó szerint Borisz Romancsenko a holokauszt-emlékezetpolitika fontos szereplője volt.
hvg.hu
A most zajló ukrán háború előtt is számos országban jelentek meg szovjet, orosz katonák, katonai szakértők az utóbbi évtizedekben. Összegyűjtöttük a beavatkozások okait és az eredményeit is.
HVG
Több ember megsérült a tömegoszlatás során.
hvg.hu
A telefonáló arról próbálta meggyőzni Ben Wallace védelmi minisztert, hogy Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel beszél.
hvg.hu
Marina Ovszjannikova az orosz állami tévé élő műsorában mutatott fel háborúellenes feliratot.
hvg.hu
Az amerikai lap háromszoros Pulitzer-díjas szerzője, Thomas Friedman azt írja, az orosz–ukrán háborúból a kiutat egy piszkos kompromisszum jelentheti, ám nem zárja ki azt sem, hogy Vlagyimir Putyin a jelenleginél is aggasztóbb forgatókönyveket léptet majd életbe.
hvg360