Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Három újabb, erősebb robbanás volt Lvivben magyar idő szerint este hat óra előtt – számolt be Telegramon a Makszim Kozickij, Lviv Katonai Regionális Igazgatásának vezetője. Üzenetében arra kért mindenkit, hogy maradjanak az óvóhelyeken, illetve semmilyen kép-, vagy videófelvételt ne tegyenek közzé a támadásokról. A városban változatlanul légiriadó van érvényben.
Szombat délután – nagyjából két órával a mostani robbanások előtt – három robbanásról számolt be a nemzetközi média a lengyel határtól mindössze nyolcvan kilométeres távolságra lévő Lvivből. A város polgármesterének beszámolója szerint délután egy ipari parkot ért rakétatalálat, ahol benzint is tároltak. A CNN információi szerint a délutáni támadásban öt ember sérült meg.
Robbanások voltak Lvivben
A nyugat-ukrajnai város felett sűrű, fekete füst terjed.
Az orosz-ukrán háborúról folyamatosan frissülő cikkben számolunk be:
Kelet-Ukrajnára összpontosít Oroszország, már 136 gyerek halhatott meg - percről percre a háborúról
Az orosz hadsereg főparancsnoka szerint Oroszország mostantól a kelet-ukrajnai Donbász régió „teljes felszabadítására" összpontosítja fő háborús erőfeszítéseit. Az ukránok nem hisznek nekik. Kövesse velünk a háború fejleményeit.