Visszavonul a politikától Sebastian Kurz
A volt osztrák kancellár lemondott egyúttal pártelnöki tisztségéről is.
A volt osztrák kancellár lemondott egyúttal pártelnöki tisztségéről is.
hvg.hu
Saját tapasztata alapján a női tenisz korábbi világelső versenyzője úgy gondolja, hiba volna, ha Mississippi államban engednék megszigorítani a terhességmegszakítást. Billie Jean King a Washington Post címoldalán megjelent írásban vallja meg: 1971-ben, 27 évesen a világranglista élén szembesült a kérdéssel, éspedig a pályán, miután verseny közben majdnem összeesett.
hvg360
Az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint mély aggodalomra ad okot a jogszabály. Az Európai Bizottság segítséget kínál, és emlékeztet, hogy a fehérorosz rezsim az EU-t támadja.
MTI
Határozott választ adna az Egyesült Államok egy esetleges ukrajnai orosz invázióra.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Becsvágyó célokat tűzött maga elé Németországban a szociáldemokrata-zöld-liberális kormánykoalíció, amelynek startját jelentősen megnehezíti a várakozásoknál lényegesen rosszabb járványhelyzet. A merkeli évek után nagy változások jöhetnek Európában is.
HVG
Építkezés közben robbant fel egy régi bomba. Egyelőre nem tudni, második világháborús vagy másmilyen robbanószerkezetről van-e szó.
hvg.hu
Hosszú távú garanciákat akar az orosz elnök arra, hogy ez nem is történik meg.
MTI
A fehérorosz diktátor megint fenyegetőzik.
hvg.hu
A világ egyik vezető lapjának kommentárja arra figyelmezteti az amerikai elnököt, hogy ne ugorjon be az erős emberek propagandájának, mert a demokrácia ugyan nehéz időket élt át az eltelt pár évtizedben, de azért az emberiség nagy része továbbra is jogállamban él.
hvg360
A műsorvezető Chris Cuomo a zaklatási botrányba keveredett volt New York-i kormányzó, Andrew Cuomo testvére. A tévés új bizonyítékok szerint közreműködött bátyja védelmében.
hvg.hu
Az Egyesült Államok képviselői sürgették Afganisztán új urait, hogy tartsák magukat ahhoz, amit vállaltak.
MTI
A támadó szülei tanácsára nem tett vallomást.
MTI
A katonai puccsok és puccskísérletek száma Afrikában az idén ugyanolyan magasra emelkedett, mint a gyarmati uralom lezárása utáni időkben. Az utóbbi évtizedek demokratikus folyamatainak megbicsaklása azért is aggasztó, mert a kontinens népessége rohamosan nő, és Afrikát sújtja leginkább a klímaváltozás.
Josephine Baker az első fekete nő, aki bekerült a Franciaország hősei számára létrehozott mauzóleumba.
hvg.hu
Az orosz csapatösszevonások miatt tartottak találkozót a NATO-tagállamok külügyminiszterei.
hvg.hu
Az angol Premier League labdarúgó ligába érkezett új arab tulajdonost, a szaúdi állami befektetési alapot az a Jaszir al-Rumajjan képviseli, aki az uralkodói családon kívülről került meghatározó pozícióba, és lett Mohamed trónörökös bizalmasa.
Vasárnap már nagygyűlést is fog tartani Párizsban.
hvg.hu
Az orosz elnök kedden beszélt a bizonytalan jövőről, ám az esetleges indulásának komoly nemzetközi következményei is lehetnek.
hvg.hu
Adósság- és adatcsapdákról beszél Richard Moore.
hvg.hu
A 39 éves Zhu Xianjian több mint egy hónapig bujkált a hatóságok elől a farkasordító hidegben.
hvg.hu