Ukrajna csak a jövő év végén kapja meg a holland F-16-osokat
Ha bizonyos előfeltételek teljesülnek, akár már hamarabb is.
Ha bizonyos előfeltételek teljesülnek, akár már hamarabb is.
A köztársasági elnök Volodimir Zelenszkij meghívására Ukrajnába utazott. Elsőnek egy beregszászi templom miséjén szólalt fel, ahol megáldották és megszentelték azt a kenyeret, amit augusztus 20-án sütött.
Thakszin Sinavatrát 8 év büntetésre ítélték, de nem valószínű, hogy sokáig rács mögött marad.
A vállalat már december óta fontolgatta a kivonulást.
Elszakadt két kábel, a kabin órák óta lóg egy mély völgy felett. A felvonóban hat gyerek rekedt, ők csak így tudnak iskolába menni, mert a környéken nincsenek kiépített utak.
Az Apache-okkal egy csomagban rádiólokátorokat és különféle rakétákat is vesznek.
Erdogan török elnök testőrei mellett a török hírszerzők is hajlamosak külföldön akcióba lendülni és akár a helyi hatóságokkal is konfliktusba keveredni, könnyen lehet, hogy a budapesti incidens is hozzájuk, mintsem a testőrséghez köthető. Igaz, a testőrségnek és a hírszerzésnek is ugyanaz a gazdája: Erdogan. Bár a külföldi bunyók látványosak, az igazi veszély az az aktivitás, amit a török hírszerzők Európában, de főleg a szintén NATO-szövetséges Németországban művelnek.
Az ukránok közben kilőhettek egy olyan orosz repülőgépet, ami a hangsebesség kétszeresével is képes haladni.
Az Air Koryo első gépe kedden reggel Pekingben landolt. Felkészül: Vlagyivosztok.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a víz kibocsátása nem jelent veszélyt az emberekre vagy a környezetre, de helyi halászok és a szomszédos országok háborognak.
A Wagner-csoport vezére lázadása óta először posztolt videós üzenetet, melyben arról beszél, hogy zsoldoscsapata "szabadabbá teszi" a kontinenst.
Úgy tűnk, Kijev a támadást egy olcsó, kereskedelmi forgalomban kapható, kis hatótávolságú eszközzel követte el.
Villámáradásokat okozva vonult át a régión a Hilary trópusi vihar, de emberáldozatot nem szedett.
A volt amerikai elnök óvadéka 200 ezer dollár lesz.
Lengyelország felé már most sem hagyhatják el Oroszország szövetségesét, és félő, hogy a maradék lett, illetve litván határok sem lesznek már sokáig nyitva.
Soha nem szabadulhat a börtönből a 33 éves Lucy Letby, aki egy év leforgása alatt hét gondjaira bízott újszülöttet gyilkolt meg hidegvérrel, és több másikat is megpróbált megölni. A gyászoló szülők közül ezután többet megfigyelt a közösségi médiában, és volt, akinek még részvétnyilvánító képeslapot is küldött a baba halálának évfordulóján. Tetteire nincs magyarázat, mint ahogy arra sem, hogyan telhetett el két év, mire a kórház egyáltalán értesítette a rendőrséget, hogy valami nem stimmel az újszülöttosztályon.
Orosz kereskedelmi célpontok is az ukrán támadások célkeresztjébe kerülnek, ami a nyugati szankciókkal együtt jelentős károkat okoz a hadiiparnak és a gazdaságnak.
Az amerikai államadósság leminősítését a Fitch kiemelten a kormányzati teljesítmény romlásával indokolta, ami egyszerre jelenti, hogy a demokraták és a republikánusok képtelenek rendbe tenni a költségvetést, s azt, hogy a Donald Trump elleni újabb vádemelést hozó Capitolium-ostrom marandandó sebet ejtett az országon.
Moszkva harcedzett csapatai már mind az ukrán ellentámadás főirányában védekeznek.